Reformáció napi istentisztelettel egybekötött templomszentelést tartottak ma délután Somogyaszalóban. Eddig alapmegerősítést végeztek, kicserélték a tetőt és felújították a belsőt a 18-dik században, 1789-ben épült barokk stílusú épületben.

A munkákra a pénzt közadakozásból, kárpótlásból és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából gyűjtötték össze. A tervek szerint újabb pályázatokat nyújtanak be, hogy jövőre a külső homlokzat is elkészüljön.

Címkék: szentelés, aszaló, templom, kultúra