A tizenegy éves Kultkikötő, a Balaton legnagyobb kulturális élménytere és egyben leghosszabb összművészeti fesztiválja ebben az évben minden eddiginél több programmal és több helyszínen várta a közönséget.

A nyár két hónapja alatt több mint 200 esemény – zenés és prózai színházi előadások, könnyűzenei koncertek, kiállítások, borkóstolók, filmvetítések és családi programok színesítették a balatoni nyarat.

Az idei év különlegessége volt, hogy Balatonföldvár, Boglár és Fenyves mellett most már Siófokon is látogathatták a családok a gyerekeknek szóló programokat. Balatonföldvár – ahogy az elmúlt tíz évben, úgy idén is – a szélesebb közöségréteget vonzó esti nagyszínpadi szuperprodukcóival várta az érdeklődőket, míg a balatonboglári színpad az intimebb hangvételű színházi előadásoké, a világ- és jazz-zenéé volt.

A Kultkikötő Balatonfenyvesen továbbra is a családok birodalma maradt délelőtti gyerekeknek szóló programjaival, azonban idén már esti szórakoztató előadásoknak is örülhetett a közönség. Siófokon a picik és szüleik hamar belakták az új helyszínt, hétről hétre többen látogatták a bábelőadásokat és a gyerekeknek szóló interaktív zenés színházi játékokat. Így a mesés kikötő összesen négy városban várta a kicsiket.

A másik újdonság 2016-ban a saját produkciók, bemutatók és ősbemutatók sora volt. A Kultkikötőben tartotta új egyszemélyes vígjátékának, a Segítség! Megnősültem! című előadásnak premierjét Pindroch Csaba. Augusztusban itt láthatta először szabadtéren a közönség az ExperiDance Társulat új produkcióját, a Grand Voyage: Nostradamus – Világok vándora című tánc-showt, címszerepben Ganxsta Zoleeval.

A Kultkikötő két saját produkciójának bemutatására is sor került: nagy sikert aratott Fullajtár Andrea Boomerang baby című Marlene Dietrich-estje, és a kicsik is örülhettek, hiszen az ismert balatoni legenda, Helka és Kelén története alapján a Kultkikötő megbízásából Szilas Miklós egy bájos meseelőadást hozott létre sok zenével, bábokkal és játékkal.

Idén Balatonbogláron a Kultkikötőben megnyitott a KertMozi, klasszikus romantikus vígjátékokkal várva a nézőket, a színpadon pedig helyet kapott a Babel Sound világzenei fesztivál számos programja is, csakúgy, mint az Összpróba Ifjúsági és Felnőtt Táborok műhelybemutatói.

A legnagyobb érdeklődés Balatonföldváron az ExperiDance társulat már említett szabadtéri bemutatóját, valamint a Thália Színház Amerikai bölény című tragikomédiáját és a Kecskeméti Katona József Színház Páratlan páros 2. és Boeing, boeing című előadásait övezte, míg Bogláron Csernus doki, Szabó Győző és Nagy Enikő párkapcsolati társasjátéka, valamint Malek Andrea és a Budapest Jazz Orchestra Broadway Songbook című zenés estje örvendett a legnagyobb sikernek. Az új, siófoki helyszín legsikeresebb eseményének az Alma együttes családi bulija bizonyult.

A színházi csemegék szerelmesei a csütörtök esti kamaraelőadások alkalmaival olyan különlegességeknek örülhettek, mint többek között Gyarmati Fanni naplója Hámori Gabriella előadásában, Kollár-Klemencz László és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estje, vagy a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés végzős diákjainak vizsgaelőadása, Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című művéből készült előadás Vidovszky György rendezésében.

A színházi előadások szüneteiben balatoni helyi borászatok is bemutatkoztak, valamint két kiállítást is megtekinthetett a Kultkikötő közönsége: a Marie Claire Magazin portréfotói mellett Stekovics Gáspár fotóművész alkotásaival is megismerkedhettek az érdeklődők.

A nyár a Madách Színház fantasztikus koncertszínházával, a Bepasiztunk című előadással zárult, a szervezők pedig már most a következő nyárra, a tizenkettedik évadra készülnek.

Címkék: kultkikötő, szeptember, 2016, kultúra