A Babel Sound idén is a béke szigetévé változtatta Balatonboglárt, ahol egyfolytában szólt a zene, a zenészek a saját koncertjükön túl workshopokon mutatták be az országukra jellemző ritmusokat és népi hangszereiket, az ismerkedés spontán muzsikálásba hajlott át, de változatos ételeik is terítékre kerültek.

A Balaton-partot végigjárva, egész este váltották egymást a színpadok és rajtuk az olasz, spanyol, portugál, holland, angol, amerikai, bolgár, szerb, cseh, lengyel, görög, máltai, chilei, izraeli, szenegáli, egyiptomi indonéz, indiai és természetesen hazai együttesek és előadók, de a hivatalos koncertek után is folytatódtak a zenés együttlétek.

null

Mert a Babel Sound egyik különlegessége, hogy a zenészek a családjukkal együtt érkeznek, és egész hétre letáboroznak. Így a kulturális találkozón olyan izgalmas, hat-nyolc országból verbuválódott művészekből alakultak spontán zenekarok, melyben szenegáli dobosok, latin gitárosok és szerb zenét játszó olaszok álltak össze, bárki beállhatott táncolni a profik mellé és a három éves kisgyerek ugyanakkora tapsot kapott, mint a szólót előadó művész. A fesztivál emellett olyan pillanatoknak is színhelye volt, amikor flamenco improvizáció alatt hirtelen a példaképével került szembe a táncos.

Azonban nem csak a különféle népek muzsikájával ismerkedhettek meg a Babel Sound látogatói, napközben ugyanis workshopokon különböző hangszereket lehetett megszólaltatni, mint a hang, a szitár, a didgerido, a darbuka vagy a tabla, az igazán profik pedig mesterkurzuson csiszolhatták tudásukat. A zenélés mellett táncházakban lehetett elsajátítani miképp kell lépni az afrikai, cigány, latin, görög, indonéz és indiai ütemekre – ezekben hat interaktív helyszín volt segítségünkre, ahol célzottan ismerkedhettünk meg egy-egy nép kultúrájával.

null

És ha már kultúra, egy nemzet megismeréséhez hozzátartoznak az ízek is: egész héten készültek a jobbnál-jobb indiai, olasz, görög, zsidó, afrikai országok legjobb fogásai, de az Ibériai-félsziget konyhaművészetébe is belekóstolhattunk. A mediterrán félszigetről ráadásul – a Spanyol Intézet, a Acción Cultural Española (AC/E) partnerségével - Spanyolország 16 formációval is képviseltette magát, hála a spanyol kultúra támogatásáért létrejött Programme for the Internationalisation of Spanish Culture (PICE) elnevezésű programnak.

Kevés zenei fesztivál mondhatja el magáról, hogy több nagykövet is tiszteletét teszi rajta. A Babel Sound rögtön két nagykövetet is fogadott. Jött például az indonéz nagykövetasszony, aki még harmonikázni is beállt a zenélők sorába, és itt volt a spanyol nagykövet is a rendezvényen, akit később a honfitársai hívtak táncolni.

null

A gasztro, zenei és táncos bemutatók mellett a gyermekeknek minden délután az Évkerék Társulat játszott a Várdombon, míg a Kultkikötő Színpadon a Cabaret Medrano, Szalóki Ági, Fullajtár Andrea vagy Mahasti és hastáncos csapata előadását csodálhattuk meg, a Bandgladesh nevű holland formáció pedig egy fehér buborékszerű sátorral érkezett, amiben különböző vetítésekkel és fényekkel varázsoltak csodát a koncertjük mellé.

Nézzék meg a nyitónapon készült videónkat:

Címkék: babel sound, balatonboglár, 2016, kultúra