A Csiky ismét a figyelem középpontjába kerül, a POSzT 2016 szakmai zsűrije beválogatta színházunk egyik sikerdarabját (Bérczes László rendezésében, ez "A gát" című) az ország legnagyobb színházi versenyébe, immár negyedik alkalommal méretteti meg magát egy darabunk a legjobbak között. 2016 júniusában megrendezésre kerülő POSzT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) versenyprogramjáról Kiss B. Attila, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező döntött.

fotó: csiky.hu/Memlaur Imre
fotó: csiky.hu/Memlaur Imre

Mindamellett, hogy a darab a legjobbak között szerepel a POSzT-on, a Csiky pont A gát című előadásával csatlakozik ismét az akadálymentesítési kezdeményezéshez. Tehát a Csiky Gergely Színház 2016. március 20-án, többszörös akadálymentesítés jegyében várja látogatóit A gát című sikerdarab következő bemutatójára, elismert társulatunk és neves színészeink készülnek egy az, esélyegyenlőség jegyében akadálymentesített „Gát” előadásra.

Az akadálymentesítés a nagy tapasztalattal és nemzetközi elismertséggel rendelkező 90 decibel Project munkatársai közreműködésével valósul meg. 2010 őszén a 90 decibel Project azzal a céllal jött létre, hogy a kulturális intézmények, s elsősorban a színházak és a múzeumok nyújtotta élmények megtapasztalásához hozzásegítse látás- és hallássérült társainkat. A látássérültek számára az előadás előtt akadálymentes színpadbejárást biztosítanak, a darabot pedig narráció segítségével követhetik nyomon. Hallássérült vendégek részére jelnyelvi tolmács közreműködik az előadás alatt.

A Csiky egyéb meglepetésekre is készül, ugyanis az esemény háziasszony nem más, mint az esélyegyenlőségi aktivistaként is népszerű Weisz Fanni. Segítségével és jelenlétével a Csiky párbeszédre szólítja a fiatalokat és az esélyegyenlőségi és társadalmi felelősségvállalás mellett is komoly lépésekre szánja el magát.

Bérczes László rendezése halkan és szelíden szól arról a mindannyiunkban megbújó szemérmes vágyról, amiről a kortárs ír szerző, Conor McPherson minden érzelgősség nélkül beszél: szeretni és szeretve lenni. Kell hozzá az otthon melege, esetünkben egy ír kocsma kandallótüze, kellenek fájdalmasan gyönyörű történetek, a sörről és a whikyről se feledkezzünk meg – és mindenekelőtt kell öt ragyogó színész: Mészáros Sára, Szarvas József, Kalmár Tamás, Sarkadi Kiss János, Váncsa Gábor. Kell még Cziegler Balázs intimitásában varázslatos tere, kellenek Cselényi Nóra életismeretet sugárzó, tűpontos ruhái, kell a dramaturg-társ: Kiss Mónika és a súgó-asszisztens-mindenes: Csordás Betti.

Címkék: POSzT, Wisz, színház, gát, akadálymentes, Csiky, kultúra