Törő Ábris az őszi szünet ellenére is naponta két órát gyakorol. Négy éve kezdett el csellózni a kaposvári zeneiskolában. Számtalan díjat nyert az elmúlt években, amiket a gyakorlásnak köszönhet: "szerintem ahhoz, hogy a tehetség ne kallódjon el, ahhoz nagyon sok fegyelem kell, kitartás, szorgalom és gyakorlás!"

A tehetség és a szorgalom mellé azonban az is kell, hogy képzett tanárok oktassák a diákokat és versenyekre is járjanak. Ez azonban gyakorta kifejezetten sokba kerül. Ábris édesanyja, Törőné Cseke Ildikó elárulta van olyan nyári kurzus is, ami 100-200 ezer forintba kerül.

Törőék eddig saját zsebből fizettek mindent, most azonban Ábris fél millió forint támogatást kapott a Nemezeti Tehetség Program pályázójaként az Emberi Erőforrások Minisztérumától.

Rajta kívül még 59 diák részesült 100 ezer és másfél millió forint közötti ösztöndíjban.


Az állami ösztöndíj mellett a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács is támogatja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat. Az elmúlt tanévben mintegy ezer gyerek továbbfejlődését sikerült biztosítaniuk. A tanács elnöke, Sárdi Péter: "a gyerekek bemutatkozási lehetőséget kapnak, szakmai gyakorlatra mehetnek, volt olyan kaposvári vállalalkozó, aki egy éves ösztöndíjat ajánlott fel a fiatalok számára."

A tehetséges gyerekekre a szülők és a tanárok hívják fel a megyei szervezet figyelmét. A minisztérium ösztöndíjára azonban egyénileg kell pályázni, amire érdemes is, hiszen összesen 260 millió forintot különítettek el erre a célra.

Címkék: Törő, cselló, zeneiskola, ösztöndíj, segít, tehetség, kultúra