- Kaposvár önkormányzata a tanévkezdéshez többféle ellátást biztosít. A kötelező feladatokon túl több olyan támogatási formát is működtetünk, amelyet önként vállaltunk fel annak érdekében, hogy valamennyi rászoruló gyermeknek, illetve fiatal felnőttnek tudjunk segítséget nyújtani, mégpedig az egyéni élethelyzeteknek leginkább megfelelő módon - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a szociális iroda vezetője, Budai Józsefné.

A tanulmányokat folytató gyermekek részére biztosított ellátások:

- Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény (központilag szabályozott ellátás) - a kedvezményben részesülő gyermekek - bölcsődés, az óvodás, a 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevők alanyi jogon ingyenesen étkeznek intézményeikben, míg a középiskolai tanulók 50%-os térítési díj kedvezményre jogosultak, továbbá ingyenes tankönyvellátásban is részesülnek. 

- Ingyen tankönyvben részesülnek továbbá a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd, három vagy több kiskorú, illetve eltartott gyermeket nevelő családban él, nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult tanuló. A kaposvári általános és középiskolákban ez mindösszesen 4885 főt érint, 36,6 millió forint értékben.

    Az a gyermek, fiatal felnőtt, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága az adott év augusztus 1. napján, augusztus hónapban, november 1. napján fennállt jogosultsága esetén november hónapban gyermekenként 5.800.-Ft – 5.800.-Ft értékben természetbeni ellátásként Erzsébet utalványt kapnak. Jelenleg 2129 fő részesül rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben. Egyszeri kedvezményre 38 millió forintot terveztünk.

- Az általános iskola első osztályát megkezdő kisiskolások évek óta az iskolakezdéskor ingyen tolltartót kapnak a Kaposvártól. Ez a város szimbolikus ajándéka.

- Beiskolázási segély (önként vállalt feladat) - a tanévkezdés megkönnyítése érdekében nyújtott támogatási forma, az általános iskolában, gimnáziumban, szakközépiskolában, szakiskolában nappali tagozaton tanulmányokat folytató gyermek és fiatal felnőtt részére a 23. életévének betöltéséig, feltéve, hogy családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 150%-át nem haladja meg és vagyona a család tagjainak nincs. Elsősorban annak indokolt beiskolázási segélyt megállapítani, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben nem részesül. 2015. évre 2.5 millió forintot terveztük erre a célra. Ez idáig 50 kérelem érkezett.

- Rendkívüli települési támogatás az egyetemek, főiskolák nappali tagozatán tanulmányokat folytató hallgatók tanulmányaik biztosításához nyújtott támogatás. A kérelmek benyújtása folyamatos, 25-30 fiatal felnőtt élt ezzel a lehetőséggel.

    Mindkét esetben szeptember hónapban várható a kérelmek nagyobb számban történő benyújtása. 2014-ben részére 435 fő részére nyújtottunk támogatást a fenti célra.

- Roma tanulók ösztöndíja – a Kaposvár városban állandó lakcímmel rendelkező, saját családjukban nevelkedő jó tanuló roma származású tanulók, illetve hallgatók részére nyújtott támogatási forma. Az önkormányzat magasabb összegű ösztöndíjat biztosít azoknak a tanulóknak, hallgatóknak, akik az integráció számára fontos – oktatás, egészségügy, közbiztonság, közigazgatás – szakterületen végzik tanulmányaikat. A közeljövőben, várhatóan szeptemberben kerül sor az újabb pályázat kiírására. A 2014/2015-ös tanév II. félévében 23 fő részére került ösztöndíj folyósításra 775 ezer forint összegben. 2015 évre 2 millió forint került tervezésre.

- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók lakhatási támogatása – pályázatot nyújthattak be a szociálisan rászoruló hallgatók 50 pécsi kollégiumi férőhelyre és az ország egyetemeire és főiskoláira felvett és ott tanuló hallgatók albérleti támogatására.

- Polgármester Úr által megbízott munkacsoport 2015. augusztus 25. napján döntött a kollégiumi férőhelyekről és az albérleti támogatásokról.
A bizottság döntése alapján 38 fő részesült kollégiumi férőhelyben Pécs városában, albérleti támogatás 10 fő részére került havi 6000.-Ft összegben megállapításra. Támogatás csak azokra a hónapokra kerül folyósításra, amelyekben a hallgató a tanulmányait végzi.

- Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj program - a szociálisan hátrányos helyzetben élő egyetemistáknak, főiskolásoknak nyújt segítséget tanulmányaik végzéséhez. Ennél a támogatási formánál is előnyt élveznek azok a roma származású tanulók, hallgatók, akik az integráció számára fontos – oktatás, egészségügy, közbiztonság, közigazgatás – szakterületen végzik tanulmányaikat. Önkormányzatunk ez évben is csatlakozni kíván az ösztöndíjrendszerhez, mely várhatóan országosan szeptember- október hónapban kerül meghirdetésre, így azt követően kerül majd a pályázat helyben kiírásra. 2014-ben 180 fő részére került megállapításra a felsőoktatási ösztöndíj, melyre 5.7 millió forintot használtunk fel. A hallgatók részére kifizetett ösztöndíj az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásával 11.5 millió forintra emelkedett.

- Gyermekintézményben fizetendő személyi térítési díj támogatása - az önkormányzati települési támogatás keretében a gyermekintézményekben megállapított személyi térítési díj kifizetéséhez nyújtható támogatás, amennyiben a kötelezett családjában az egy fogyasztási egységre eső havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 200 %-át, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 220 %-át nem haladja meg. 2015 évre 4 millió forintot terveztünk. Eddig 230 fő részesült támogatásban.

A támogatási formák és az ehhez szükséges igénylőlapok megtalálhatóak a www.kaposvar.hu oldalon a szociális iránytű menüpontban.

Címkék: 100 millió, 2015, iskolakezdés, támogatás, Kaposvár, kultúra