Az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: ahogy eddig is, a ponthatárokat a többi között a felvételizők számának, az intézmények kapacitásának, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.
Közölték: idén is a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők elsőként, csütörtökön 20 órától a felsőoktatási felvételi ponthatárok. Ezzel egy időben publikálják a ponthatárokat az okostelefonokon használható applikációk segítségével, valamint a www.oktatas.hu oldalon is.

A besorolási döntést, amely tartalmazza, hogy kit hova vettek fel, az e-felvételi szolgáltatásból tölthetik le a jelentkezők. Amint a határozat elérhetővé válik, a hivatal e-mailben értesíti a felvételizőket, legkésőbb augusztus 5-ig.

Azokat, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola levélben is értesíti. Ezek az értesítések tartalmazzák a beiratkozással kapcsolatos információkat is. Mint írták, minden jelentkezőt egyetlen képzésre vehetnek fel, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 23-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt.

Ha valakinek egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. Akit nem vettek fel, a pótfelvételi eljárásban jelentkezhet újra.

Címkék: 2015, felvi.hu, felvételi, Kaposvári Egyetem, kultúra