Bolyki György fesztiváligazgató elmondta: miután Kokas Katalin, a kamarazenei fesztivál alapítója és eddigi művészeti vezetője 5 év után lemondott a posztról, úgy döntött, hogy két fiatal muzsikust, a tavaly Kossuth- és Bartók-Pásztory-díjjal is kitüntetett Baráti Kristófot, valamint a többszörös nemzetközi versenygyőztes, idén Liszt-díjjal elismert Várdai Istvánt kéri fel a fesztivál művészeti vezetésére.

- Úgy gondolom, hogy Baráti Kristóf és Várdai István fiatal koruk ellenére már most olyan rangot vívtak ki maguknak a nemzetközi zenei életben, hogy bizton remélhetjük, művészeti vezetésükkel tovább folytatódhat az a folyamatos fejlődés, amely a fesztivált már eddig is jellemezte - fogalmazott Bolyki György.

Mint mondta, ezzel az elmúlt évekhez képest teljesen új zenészkör mutatkozhat be a somogyi megyeszékhelyen: "Az elmúlt öt évben nagyjából egy kört hallhattunk Kaposváron. A most következő négy évben a nemzetközi zenei életnek egy másik szeletét láthatja majd a közönség".

null

A fellépők körén kívül nem várható változás a fesztivál irányvonalait vagy helyszíneit tekintve. 

Magyarország egyik legjelentősebb klasszikus zenei fesztiválját idén augusztus 13. és 19. között rendezik meg, immár hatodik alkalommal. A fesztivál programját várhatóan májustól kezdik közzétenni honlapjukon (www.kaposfest.hu) és más fórumokon - mondta Bolyki György.

Címkék: Bolyki György, Kaposfest, megújul, kultúra