Alig három tanévvel ezelőtt szállították le 18-ról 16 évre a tankötelezettségi korhatárt, de a szakképzés kiterjesztése miatt máris újra felemelhetik – írja az mno.hu. A kormány által elfogadott szakképzési koncepció szerint a mostaninál szabadabb kezet kapnak az érintett iskolák a gazdálkodásban, így felgyorsulnak a nehézkes intézményi beszerzések.

A kormány által elfogadott koncepció azzal összefüggésben veti fel a 2012 őszétől hatályos passzus módosításának szükségességét, hogy a szakképzésben hosszabbá válik a képzési idő, miközben a lemorzsolódás ebben az iskolatípusban már most is jelentős, mintegy 30 százalékos.

Ismeretes, Czomba Sándor képzési és munkaerő-piaci államtitkár két hete jelentette be, hogy a szakképzésben is megteremtik az érettségi lehetőségét: a szakközépiskolák a jövőben szakgimnáziumokként fognak működni, ahol négy tanév alatt érettségit, majd egy további év alatt technikusi minősítést lehet szerezni. A jelenlegi szakiskolákat pedig szakközépiskolákká alakítják, amelyekben 3+2 tanév alatt szakmát, majd érettségit szerezhetnek a diákok.

FRISSÍTVE: A kormány nem tervezi a tankötelezettségi korhatár emelését

A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szakképzés átalakításából nem következik automatikusan a korhatár emelése. Ahogy korábban is hangsúlyoztuk, a tankötelezettségi korhatár semmilyen módon nem jelent gátat annak, aki tanulni akar. A szakképzés átalakítását célzó intézkedések bővítik a tanulók továbbtanulási lehetőségeit, növelik a szakképzés presztízsét.

Címkék: tankötelezettség, iskola, kultúra