2020.07.04 - Szombat
Ulrik
16ºC / 28ºC
Napos

Tarkólövés. - Így végzed hát te is: 70 éve halt meg Radnóti Miklós 2014. November 10. - Hétfő 11:09 | Címkék: Miklós, Radnóti, halála, Kultúra

Hetven évvel ezelőtt végezték ki Radnóti Miklóst és 21 munkaszolgálatos társát a Győr melletti Abda községben. Idén már emléknappal emlékezett meg az ország a haláláról.

Radnóti Miklós Budapesten, egy zsidó származású családban született. Életét jelentősen befolyásolta az a tény, hogy születésekor édesanyját és ikertestvérét is elveszítette. Néhány korai versét a rövid életű Haladás című folyóiratban is közzétették. 1935-ben vette feleségül Gyarmati Fannit, akivel a 40-es évek elejéig együtt is élt, ekkor azonban besorozták a költőt a Magyar Hadseregbe, ahol fegyvertelen munkaszolgálatra osztották be. 

A háború viszontagságos évei után  1944-ben érte a halál a Radnóti Miklós. A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították társaival együtt. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház se fogadta be.

Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt. A negyedik Razglednica sorai „Tarkólövés. – Így végzed hát te is…” az ő végzetét is előrevetítették. Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették.

Holttestét, 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, benne utolsó verseivel, amivel szinte előrevetített halálát.

Részlet a Razglednicákból:

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.
(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

A költő halálának 70. évfordulóján avatták fel Melocco Miklós Kossuth-díjas művész új Radnóti Miklós-szobrát az Abda felé vezető út mellett. A szobor eredetijét 1980-ban állították fel, majd 2013 novemberének közepén a sűrű ködben egy éjszaka eltévedt autós döntötte le a műalkotást; és a szobor olyan súlyosan károsodott, hogy nem volt javítható. Az új szobor hű mása az eredetinek.

Az új Radnóti szobor Abda mellett.
Az új Radnóti-szobor Abda mellett.

Vasárnap Áder János köztársasági elnök is megemlékezett Radnóti Miklós és társainak haláláról kivégzésük helyszínén: - Ki kell mondanunk, hogy soha nem bocsáthatunk meg azoknak, akik fegyvert emeltek ártatlan emberekre. Ki kell mondanunk, hogy utolsó hazaárulóként tekintünk azokra, akik képesek voltak elárulni a nemzeti összetartozás eszméjét, és akik állami szintre emelték a terrort, amelynek nevében kezet és fegyvert emeltek saját honfitársaikra" - fogalmazott több száz fős hallgatósága előtt az államfő.

Megemlékezés Abdán.
A vasárnapi megemlékezés Abdán.

Természetesen Kaposváron is megemlékeznek a költő halálának évfordulójáról: Árny az árnyban címmel rendeznek versszínházat a Takáts Gyula Megyei Könyvtárban 16 óra 30 perctől.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás