A jövőben modern labor várja a hallgatókat, kutatókat a Kaposvári Egyetemen. Itt talajmintákat is lehet elemezni, de élelmiszer alapanyagokat is vizsgálnak majd.  

A somogyi campus másik épületében pedig egy studiót alakítottak ki. Itt a hallgatók megtanulhatják a gyakorlatban elsajátítani a televíziózás elemeit.

Ráadásul a Pannon Lovasakadémián egy alstudiót is kialakítottak. Így a jövőben az itt rendezett versenyeket magas színvonalon tudják közvetíteni.


A fejlesztéseket hazai és uniós forrásból tudta megvalósítani az egyetem. A 433 millió forintos projekt 95 százalékát ugyanis egy EU-s pályázatból állták az öt százalékos önrészt pedig nemzeti forrásból teremtették elő.

Szávay Ferenc, az egyetem rektora előadásában elmondta: az innovációnak nagyon fontos szerepe van a somogyi campus életében, mert mint fogalmazott: "a változás viszi előre a világot, az egyetemet".

Címkék: labor, innováció, önrész, egyetem, stúdió, uniós, fejleszt, pályázat, kultúra, Kaposvár