"A siker és a pénz a legfontosabb, mert azon minden megvehető. Nem igaz! Sem barátságokat, sem szerelmet, sem egészséget nem lehet pusztán pénzért vásárolni" - Ez a felvezetés adta meg a mai konferencia alaphangját. Szijártó István szerint már csak unokáink érdekében sem szabad hagyni, hogy kiüresedjenek emberi kapcsolataink, illetve nemzeti összetartozásunk érzése.

"Magyarnak lenni azért nem akármi és ez egy különleges lelkiállapot és jó lenne, hogyha ezt erősítenénk egymásban. És nem a széthúzásnak, hanem épp ellenkezőleg, az egymásra utaltságnak, a szolidaritásnak az erejét, a szeretet az erejével fogni össze, amit lehet és akiket lehet" - mondta a Százak Tanácsa ügyvivő elnöke, Szijártó István.

null

Ráadásul a jól működő családi és baráti kapcsolatoknak, az értékteremtő mukának egészségmegőrző szerepe is van. Ezek ugyanis csökkenthetik a stressz okozta káros hatásokat.

"Az idegfeszültség kivált minden olyan kóros dolgot, mint a gyakori szívinfarktus, agyvérzés, gyomorfekély és immunrendszeri betegségek, aminek aztán a vége a rosszindulatú tumorok" - mondta a az MTA doktora, Naszlady Attila, kardiológus.

Márpedig ezek ma Magyarországon a vezető halálokok. A szakértők szerint az egészséges életvitel szempontjából az sem lényegtelen, hogy milyen élelmiszer kerül az asztalra.

"Nem biztos, hogy a mezőgazdaságban csak a gazdaságosság számít. Lehet, hogy az egészségünket olyan mértékben le tudjuk rontani bizonyos módon előállított élelmiszerekkel, hogy sokkal gazdaságosabb volna, hogyha hagyományosabb módon termelnénk és az egészségügyre kevesebbet kellene fordítani" - tette hozzá az MTA doktora, Bardócz Zsuzsanna, biológus.

Somogyban és Kaposváron már felismerték ezt. A megye agrárhagyományaira alapozva a város azt szeretné, ha országszerte ismertté válnának a helyben termelt, megbízható élelmiszerek.

A Százak Tanácsának konferenciáján elhangzottakból egy összefoglaló is készül, amit a tudósok a döntéshozók figyelmébe ajánlanak.

Címkék: tanácsa, százak, kaposvár, kultúra