2020.11.24 - Kedd
Emma

Működik a diplomamentés 2014. Január 27. - Hétfő 18:06 | Címkék: Mentő, Kultúra, túlkoros, SOmogy, diploma, akció

Három év alatt csaknem húsz százalékkal több végzős tudta átvenni diplomáját a Kaposvári Egyetemen, az intézmény belső nyelvtanfolyamának köszönhetően.

diploma


Mária 2009-ben végzett gazdasági agrármérnökként a Kaposvári Egyetemen. Mivel nincs nyelvvizsgája ezért a diplomáját még nem kapta meg. Most a várdai önkormányzatnál dolgozik a közmunka programban.

- Meghallottam ezt az új lehetőséget és szeretnék bekerülni és szeretném letenni a nyelvvizsgát ezáltal, mert szeretném a diplomámat megszerezni. Tudom, hogy a diplomával sokkal többet tudnék keresni, mint jelenleg - mondta Szijj Mária.

A kormány most a hozzá hasonlókat támogatja. 3 milliárd forintból indítanak nyelvi képzést, de csak angol és német közül lehet választani.

A tanfolyamra azok jelentkezhetnek, akik nyelvvizsga hiányában még nem kaptak diplomát, de már leállamvizsgáztak. Magyar állampolgárok, nincs hallgatói jogviszonyuk és még nem múltak el 35 évesek. A gyesen, gyeden lévőknél nem számít az életkor, az elbírálásnál viszont előnyt élveznek a regisztrált álláskeresők. A támogatás összege maximum 300 ezer forint lehet.

- Ebbe a 240 órába belefoglaltatik a tanfolyam költsége, a tankönyvnek a díja, és a vizsgáztatásnak, a vizsga díja is. Ez gyakorlatilag egy komplex. Ez a regisztrált álláskeresők esetében, az első vizsgát támogatjuk, ingyenes - foglalta össze Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Akik viszont dolgoznak, azoknak 30 ezer forintot kell fizetni a vizsgázásért. A program március elején indul és jövő év augusztusáig tart majd.

A kaposvári egyetem már több éve elindította nyelvi képzését. Ez nem helyettesíti a nyelvvizsgát, de aki levizsgázik kezébe kapja diplomáját.

- Sikeresnek ítéljük ezt a tanfolyami rendszert amit bevezettünk az elmúlt években, most már több mint 200-an a volt hallgatóink közül, ezzel a tanfolyam segítségével vehették át utólag az oklevelüket, ezt a tanfolyami rendszert továbbra is folytatni fogjuk - tette hozzá Lehőcz Gábor, a Kaposvári Egyetem rektori titkára.

A program sikerességét mutatja az is, hogy míg 2010-ben a végzett hallgatók 48 %-ka, addig tavaly már több mint 67 százaléka kapta meg a diplomáját.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás