1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. Pontos adatok ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert vesztett el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát nem lehet megállapítani.

A linkekre kattintva katonadalokra navigáljuk olvasóinkat, hallgassák meg azokat is és/vagy görgessenek tovább! Múltidézés gyanánt ezekre a nótákra gondoltunk:

Kárpátokban megfújták a trombitát

Hull az eső, sejehaj - Szél viszi messze a fellegeket

Kolozsvári vigadóban



A magyar katonák sem fegyverzetben, sem ruházatban nem volt felkészülve a téli hadviselésre, több történész szerint a honi alakulatoknak egyenesen a golyófogó szerepét szánták a döntéshozók.



A mieink a németek sztálingrádi támadásának balszárnyát biztosították a Donnál. Állasaikat már augusztusban elfoglalták. A kemény fagyokhoz szokott orosz csapatok 1942-43 telén lendültek ellentámadásba és napok alatt szinte teljesen megsemmisítették a német, a román, az olasz, a spanyol és a magyar hadtesteket.



Január 12-én a szovjet hadak úgy hatolták át a védeli vonalon, mint kés a vajon. A gyilkos áradatban és a reménytelen védelmi harcokban a magyar hadsereg fele azonnal megsemmisült. Aki nem a harcmezőn veszített életét, az vagy hadifogságba esett, vagy megfagyott a -40 Celsius fokban, vagy éhen pusztult.



Erre a tragédiára emlékezik most az egész ország. A doni áttörésnél elszenvedett áldozat tanulságul szolgál a nemzetnek - hangsúlyozta szombaton a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára. Vargha Tamás arról beszélt: az ország erős és idegen hatalmak szorításában élt évszázadokon keresztül.

"Ideje, hogy megtanuljunk kíméletlen őszinteséggel szembenézni önmagunkkal, hibáinkkal és mulasztásainkkal. Ideje, hogy nemzeti tragédiánkból tanulva kezünkbe vegyük népünk és nemzetünk sorsának alakítását, és ideje megvalósítanunk a nemzeti önrendelkezés princípiumát" - fogalmazott az államtitkár, aki szerint a 71 évvel ezelőtt történt tragikus eseményre emlékezve újra és újra felmerül a kérdés: "miért?" Kállay Miklós egykori miniszterelnök szavait idézve a politikus kiemelte: "az nem kétséges, hogy semmi keresnivalónk nem volt ebben a háborúban". Ennek ellenére a magyar bakák nemcsak idegen érdekekért, hanem a hazájuk védelmében harcoltak és haltak hősi halált magyar katonák a távoli orosz harcmezőkön - mondta a HM államtitkára.

- Don-kanyar Emlékkápolna, Pákozdon, a Mészeg-hegyen -

forrás: MTI

Címkék: Don, kanyar, király, orosz, háború, honvéd, katona, tragédia, hal, kultúra