A kormányhatározat szerint az államháztartásról szóló törvényben biztosított jogkörében eljárva a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére 968 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel.

A határozatban a kormány felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterének bevonásával a celldömölki bencés kolostor felújításához a jövő évben szükséges 200 millió forintot, a Kaposvári Egyházmegye által építendő egyházi idősek otthonának építéséhez 1,5 milliárd forintot, a Miskolci Apostoli Exarchátus beruházásaihoz és fejlesztéseihez 440 milliót, valamint a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye működéséhez 350 millió forintot biztosítsanak az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében.    

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatására 100 milliót, a határon túli magyarok programjainak támogatására 418 milliót, az egyházi épített örökség védelmére 300 milliót, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatására 150 millió forintot csoportosítanak át.

Címkék: közlöny, egyházmegye, magyar, kaposvári, támogatás, kultúra