VIA_9705_ps_w.jpg

Az elismerést szombat este a kaposvári színházban adták át Grisnik Petrának és Váncsa Gábor a Bölcs Náthán előadás előtt. A Nagymama-díjat minden évben a kaposvári Csiky Gergely Színház két tagja, egy fiatal színész és egy fiatal színésznő kapja meg.

VIA_9718_ps_w.jpg

Az elismeréssel százezer forint is járt, amihez az alapot a Kossuth-díjas színművésznő kétmillió forintos alaptőkével létrehozott alapítványa biztosítja. A Nagymama-díj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt az adott évad munkája, az ajánlások, a közönség és a társulat szavazatai alapján. A testület elnöke a színház mindenkori igazgatója - jelenleg Rátóti Zoltán -, s az alapító mellett tagja Győri László vállalkozó-mecénás, valamint Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője.

VIA_9724_ps_w.jpg

(fotó: Vigh István Ádám)

Tavalyelőtt Takács Géza és Czene Zsófia, tavaly a betegségéből felépült Tóth Nóra és Fándly Csaba nyerték a díjat. Idén a Nagymama-díj átadására 2013. december 7-én, szombaton 19.00 órakor, a Bölcs Náthán előadás előtt került sor. A kuratórium a 2013/2014-es évadban Grisnik Petra és Váncsa Gábor színművészeknek ítélte a díjat.

Címkék: Fándly, Grisnik, Molnár, nagymama, csiky, díj, kultúra