baltazár_kőválasz_1.jpg


Az 1998 januárjában alakult Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.

baltazár_kőválasz_3.jpg


Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek. Célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon.

baltazár_kőválasz_4.jpg


A társulat Kőválasz című előadása 2013. november 11-én, hétfőn 19.00 órakor vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

A darab egy család történetét meséli el 1944-től, a II. világháborún át napjainkig. Azt a kérdést feszegeti, hogy a háború mennyire változtatja meg az ember értékrendjét, arról, hogy miért nem tudjuk a békét kellőképpen értékelni békeidőszakban. Miért kell ahhoz háború, hogy értékeljük a békét? Miért kell megbetegedni ahhoz, hogy az egészséget értékeljük?
A társulat Kőválasz című előadása 2013. november 11-én, hétfőn 19.00 órakor vendégszerepel a kaposvári Csiky Gergely Színházban.

Címkék: kőválasz, társulat, emberek, gergely, sérült, csiky, színház, kultúra