Kispál és a Borz


2014-ben újra összeáll a Kispál és a Borz a Fishing On Orfű fesztivál nulladik napjára.A visszatérő koncerten az első pár lemez dalait játsszák majd. Lovasi András és Kispál András mellett Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor áll majd a színpadra.

A következő két évben, szintén a nulladik napon a Kispál és a Borz fog zenélni a Fishing On Orfűn. 2015-ben a Kispál középső korszakának a dalai csendülnek fel, míg 2016-ban a zenekar utolsó felállása tér vissza, az utolsó lemezek számaival.

Kispál András elmondta a pécsi sajtótájékoztatón, hogy meglepődött, mikor megkereste Lovasi András az ötlettel, de szívesen áll a közönség elé.Lovasi azt is elmondta, hogy lesz egy két "bejátszó-buli", várhatóan a Felvidéken, hogy ne élesben jöjjenek elő a hibák. A koncerteket ugyanis rögzíteni fogják, és ki is adják majd valamilyen formában.

A zenekar 2010-ben köszönt el a Szigeten, akkor úgy tűnt nincs tovább, s bár a zenekar hivatalosan is búcsúkoncertet emlegetett, korábban gyakran fogalmaztak úgy, hogy csak egy időre válnak el útjaik.

Címkék: összeáll, kispál, és, borz, újra, kultúra