Mini tűzhányó az osztályteremben. A tizenegyedikes Koch Lillát a kísérletek hozzák lázba. 3. helyezést ért el, az országos kémiaversenyen.

- A mérési feladatokat is szeretem. A számolásban is van kihívás szerintem - Koch Lilla.

A Táncsics Gimnáziumban minden kiemelkedő tehetséget támogatnak.

- Azok a diákok akik 100-szor annyit bírnak és igényelnek, ők nem a gyakorló óráknak a színvonalán vesznek részt - Miklós Endréné, kémia-biológia szakos tanár, Táncsics Mihály Gimnázium.

Őket külön órákon és külön foglalkozásokon készítik fel a versenyekre. Így nem csoda, hogy az intézmény természettudományos tagozata kiválóan akkreditált tehestégpont lett.

Somogyban jelenleg 28 tehetségponton 1100 diákkal foglalkoznak kiemelten, szinte minden területen. A Tehetség Alapon kívül egyre több cég is segíti a fiatalokat.  

- A források tekintetében viszonylag jól állunk, hiszen az országos forrásokon kívül egyre több vállalkozó Kaposváron már 21 vállalkozóval van együttműködési megállapodásunk. És felismerték, hogy értelmes dolog támogatni a tehetségeket - Sárdi Péter, elnök, Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács.

A Nemzeti Tehetség Alap idén fele annyi azaz 1,5 milliárd forintból gazdálkodik. A kiesést uniós forrásból próbálják pótolni. Szakemberek szerint azonban sokkal több somogyi intézmény tudna pályázni tehetséggondozásra.

- Nem könnyű ezeket a pályázatokat végigcsinálni a mindennapi munka mellett. De azt gondolom, hogy egyre több olyan intézmény érzett rá arra, hogy a napi rutinjába  a tanév rendjébe be tudja ezeket illeszteni - Szvathné, Szalay Márta, főigazgató-helyettes, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.

Idén már a természettudományi területek mellett az informatikai tehetségeket is támogatják. Ezen kívül a népi kultúra és a hagyományok ápolásában részt vevők támogatására is jut majd pénz.

Címkék: táncsics, tehetség, nemzeti, program, kultúra, kaposvár