szivárvány


A kívül-belül felújított Szivárvány Kultúrpalotában 2010. októberétől ismét működik mozi. Az 1928-ban Városi Moziként megnyílt, majd Vörös Csillagként, még később pedig Szivárvány mozi néven ismert impozáns épület 2001-ig üzemelt moziként. 2010 októbertől, közel tíz év szünet után ismét peregnek a filmek az épületben, a kulturális központként újra nyíló Szivárvány ugyanis eredeti funkcióját megőrizve mozinak is helyet ad. Idén pedig 20 millió forintból megújult a Szivárvány Kultúrpalota mozitechnikája. Az új digitális vetítő sokkal jobb kép- és hangminőséget ad majd a mozizóknak.

Most naponta három jegyet sorsolunk, amivel a szerencsés nyertesek bármelyik filmet megtekinthetik a Szivárványban (Kattints az aktuális műsorért). Sorsolás mindennap este 8 után. A nyereményt pedig a helyszínen vehetitek át, hétköznap 11:00 - 19:00 óra között.

Nincs is már más dolgotok, mint a helyes megfejtést, névvel és címmel együtt elküldeni a jatek(kukac)kapos.hu címre, és bízni a szerencsében!

18. kérdés: Mikor lesz Presser Gábor koncertje a Szivárvány Kultúrpalotában?

Nyertes: Schreck Katalin, Kaposvár; Kollerné Lendvai Hajnalka,Kaposvár;SZalai Zsolt,Kaposvár

 


17.kérdés: Ki most a Szivárvány Kultúrpalota igazgatója? (Egy kis segítség)

 

Nyertes: Kővári József, Kaposvár; Szűcs Lajos, Kaposvár; Horváthné Júlia, Osztopán


16. kérdés: Mennyibe kerül egy normál jegy a moziba?

a: 950

b: 1100

c: 660

Nyertes: Váradi György, Kaposvár; Kiss Ivett, Kaposvár; Fabu Alexandra, Szabadi


15. kérdés: Melyik népszerű énekes lép fel november 5-én a Szivárványban?

a: Korda György

b: Presser Gábor

c: Szikora Róbert

Nyertes: Présel Anita, Hetes; Gyergyák Líviusz, Kaposvár; Bene Boglárka, Kaposvár


14. kérdés: Milyen állat szerepel a Szivárvány Kultúrpalota "logójában"?

a, madár

b, hal

c, rovar

Nyertes: Ujhelyiné Dr. Szabó Judit, Kaposújlak; Kővári Renáta, Kaposvár; Szalai Zsolt, Kaposvár


13. kérdés: Hányan lájkolták eddig a Szivárvány Kultúrpalota közösségi oldalát?

a, 100-200

b, 400-500

c, 800-900

Nyertes: Csarni Attila, Juta; Gombos István, Kaposvár; Kováts Tímea Felícia, Kaposvár


12. kérdés: Hány órakor kezdődnek a Halloween a szivárványban filmvetítései?

a: 16.00

b: 17.00

c: 18.00

Nyertes: Laki Zsuzsanna, Kaposvár; Fattahi Sherihan, Kaposvár; Egerszegi Nóra, Kaposvár


11. kérdés: Melyik animációs filmet vetítik a Halloween a szivárványban program keretein belül?

a: Szörny RT

b: Túl a sövényen

c: Gru

Nyertesek: Keményné Gárdai Katalin, Kaposvár; Dobos Barbara, Kaposvár; Ujhelyi Lilla, Kaposújlak


10. kérdés: Hány filmet vetítenek a Szivárványban, október 31-én "Halloween" mottóval?

a: 1

b: 3

c: 5

Nyertesek: Sági Kornélia, Kaposvár; Kemény Ildikó, Kaposszerdahely; Kővári Tibor, Kaposvár


10. kérdés: Melyik utcában található a Szivárvány Kultúrpalota?

a: Berzsenyi Dániel utca

b: Noszlopy Gáspár utca

c: Fő utca

Nyertesek: Tilinger Péter, Kaposmérő; Pintér Norbert, Kaposvár; Kovácsné Jusztusz Judit, Kaposvár


9. kérdés: Milyen film a Szörny Egyetem?

a, horror

b, thriller

c, animációs

Nyertesek:
Balázs Ferencné, Kaposvár; Fügedi Anna, Kaposszerdahely; Sütő Bianka, Kaposvár


8. kérdés: Hányadik alkalommal rendezték meg idén a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált a Szivárvány Kultúrpalotában?

a: negyedik

b: második

c: hatodik

Nyertesek: Rubecz Zsolt, Kaposszerdahely; László Nándor, Kaposvár; Skrinyár Judit, Kaposvár


7. kérdés: Mikor nyit a mozi pénztára?

a, 8.00

b, 11.00

c, 15.00

Nyertesek: Horváth Sára, Osztopán; Zelenák Bálint, Kaposvár; Rákóczi Lászlóné, Böhönye


6. kérdés: Mennyibe kerül egy teljes árú mozijegy?

a, 300 ft

b, 600 ft

c, 950 ft

Nyertesek: Gulyás Tibor Kaposvár; Ferlindis Lilla Böhönye; Eszei Csabáné Antal Dorina Kaposvár;Tormáné Mulik Márta Somogyjád; Brunczvig Gabi Somogysárd; Jovánczai  István, Juta
__________________________________________________________________________________

5. kérdés: Melyik filmet játszák ma a Moziban? (Kis segítség)

a: Sok hűhó semmiért

b: Tékozló szív

c: V. Henrik

Nyertesek: Váradi György, Kaposvár; Balogh Melinda, Kaposvár; Balogh Melinda, Kaposvár


4. kérdés: A szocialista időkben mi volt a mozi neve?

a: Sarló és kalapács

b: Béke

c: Vörös Csillag

Nyertesek:
Bors Diána,Kaposvár; Gadár Ferenc, Kaposvár; Vajda Viktória, Juta


3. kérdés: Mikor nyitott a Városi Mozi?

a: 1920

b: 1928

c: 1938

Nyertesek: Horváthné Buzsáki Rita, Osztopán; Móga Zsófia, Kaposvár; Reichel Krisztina, Kaposvár


2. Kérdés: Hány millió forintból újult meg a Szivárvány Kultúrpalota mozitechnikája?

a: 20

b: 15

c: 10

Nyertesek: Kis Virág, Kaposvár; Takács Brigitta, Kaposvár; Eigner Eszter, Kaposvár


1. Kérdés: Mióta üzemel ismét a mozi?

a: 2004. január

b: 1990. szeptember

c: 2010. október

Nyertesek: Kiss Ildikó, Lukács Éva, Gulyás Ferenc

Címkék: palota, kultúr, mozi, szivárvány, játék, nyeremény, kultúra