Talán legjelentősebb Árpád-kori központunk Somogyvár, azon belül is a Kupavár-hegy, aminek bronzkori földvár területére épült bencés monostor Szent László ideiglenes nyughelyéül is szolgált. Egy korábbi kutatásokból ismert lelőhelyen a terepbejás folyamán bronzkori, római kori, és Árpád-kori leleteket gyűjtöttek.

A szakemberek intenzív sávos terepbejárást, majd magnetométeres geofizikai vizsgálatot végeztek, melynek során több régészeti korszakból származó településrészek – kemencés épületek, gödrök és árkok – kerültek elő. Az ásatás még folyamatban van ám már most értékes római korból származó cserép töredékeket, és egy épségben megmaradt, teljes Árpád kori Fazekat is találtak.


2_abra.jpg



Az ásatás továbbra is értékes leletekkel kecsegtet, a legmodernebb geofizikai felmérések és a próbafeltárások során pontosan megtervezhetővé vált a lelőhely megelőző feltárása vagy elkerülése.


3_abra.jpg

Címkék: régészet, római, szent lászló, ásatás, somogyvár, kultúra