A Nemzeti összetartozás napjának dala Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lett, amit a kijelölésre kattintva hallgathat meg. Mi pedig a Csurgón született Kiss-Angyal Ernő művét linkeltük cikkünkbe, az „Ott, ahol zúg az a négy folyó” kezdetűt, amit a nótaszerző Észak-Erdély visszacsatolásakor írt.

trianon régi


Magyarország 1920. június 4-én írta alá Versailles Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró megállapodást. A diktátum korlátozta a magyar hadsereg létszámát és megtiltotta a légierő, illetve a nehézfegyverek tartását.

A békeszerződés miatt a Magyar Királyság területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre csökkent. Lakóinak száma 7,6 millióra apadt; mintegy 3,3 millió magyar rekedt az új határokon kívül.

A trianoni döntés miatt hazánk elveszítette Erdélyt, Partiumot, a Bánság és az Alföld egy részét. A szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége (Felvidék, Csallóköz, Kárpátalja) Csehszlovákiáé lett; Délen Szerémség, Bácska és Bánság nyugati része, valamint Muraköz az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett. Nyugaton a Felsőőrvidék Ausztriához került, ahol később – Burgenland néven – önálló tartomány lett. Északon Szepes és Árva megyéből mintegy 500 négyzetkilométert Lengyelország kapott meg.

A szerződéssel a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került az 1102 óta a magyar korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is. Fiume (mai neve Rijeka) városa is a magyar korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.

trianon ez is


A trianoni békeszerződésre emlékeztek kedden reggel a parlamenti ülésnap kezdetén, de megemlékezéseket országszerte tartanak.

A fővárosi Magyarság Házában Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyitja meg az emléknap ifjúsági programjait. Áder János köztársasági elnök határon túli magyar fiatalokat fogad a Sándor-palotában. Este az Országház kupolatermében ünnepi koncertet tartanak, majd beszédet mond Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot nemzeti emlékhellyé avatják, az ünnepségen beszédet mond Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Nyíradonyban Halász János kultúráért felelős államtitkár részvételével átadják a nemzeti összetartozás emlékhelyét, Jászberényben, a Tolna megyei Tamásiban és a főváros XVI. kerületében pedig Trianon-emlékművet avatnak.

A karcagi református templomban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vesz részt a mécsesgyújtással egybekötött ünnepségen. Pécsett a vasasi templomkertben lévő Trianon-emlékműnél tartandó ünnepélyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond beszédet.

Budapest III. kerületi önkormányzatának ünnepi rendezvényén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szólal fel. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a József Attila Színházban a nemzeti összetartozás napja és a Határok nélkül Kárpát-medencei ifjúsági találkozó alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen mond köszöntőt.

Balatonalmádiban Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékezik meg a nemzeti összetartozás napjáról.

A fővárosban a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel tartanak konferenciát mások mellett Morvai Krisztina független EP-képviselő és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő részvételével.

A nap folyamán sok más településen tartanak megemlékezést, koszorúzást, kulturális rendezvényt.

Az országhatárokon túl a vajdasági Királyhalmán ünnepi szentmisét tartanak; ott és a Szabadkán folytatódó ünnepségen Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mond beszédet.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében nyolcvan Kárpát-medencei középiskola több mint 2600 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához. Dörner György igazgató vezetésével az Újszínház küldöttsége Tamási Áron szülőfalujába, a romániai Farkaslakára utazik, hogy megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.

Címkék: diktátum, békeszerződés, nemzet, Trianon, összetartozás, tragédia, kultúra