Az eredeti tervek szerint 2013. május 19-én, pünkösd vasárnapján rendezte volna meg a Balatonikum Egyesület Karnyújtásnyi Balaton címmel nagy érdeklődésre számot tartó megmozdulását, melynek keretében 250 ezer embert vártak, hogy élőláncot alkotva az egész Balatont körbeöleljék.

Az egyesület célja a balatoni térség népszerűsítése és megismertetése, a programé pedig mindemellett az lett volna, hogy összefogja azokat, akik szeretik a Balatont. Mindemellett azonban a világrekord felállításának ötlete is felvetődött: az egyedülálló kezdeményezés, vagyis a Balaton átölelése egyúttal kísérlet lett volna a Guinness-rekordra.

A program azonban a hűvös időjárás, illetve az esőzések jelentette problémák miatt májusban elmarad, helyette a legújabb információk szerint a jobb időben bízva augusztusban tartják meg, az augusztus 20-hoz kapcsolódó hosszú hétvégén.

A szervezők továbbra is várják az átölelésre jelentkezőket, a részvétel ugyanis regisztrációhoz kötött: ezt honlapjukon keresztül lehet megtenni. Az akcióhoz a világ bármely tájáról lehet csatlakozni, az egyesület a balatoni települések testvérvárosait is ösztönzi, emellett számítanak a különféle közösségek bekapcsolódására is, legyen szó iskolákról, egyházakról vagy akár munkahelyi csoportokról.

Amellett, hogy a regisztráció által az egyesület fel tudja mérni, kikre és hány emberre számíthatnak, a résztvevők nyereményjátékban vehetnek részt, emellett különféle kedvezményekhez juthatnak a különféle balatoni vendéglátók felajánlásai jóvoltából.

Mindemellett a regisztrált jelentkezők szavazhatják majd meg a Balaton ezer csodája közül azt a 33 természeti, 33 épített kincset, valamint 33 szolgáltatót, melyek Balatonnal együtt kiadják a 2013-as év száz balatonikumát.

Új program hétvégére: Balaton Open Days

A szervezők mindemellett azokról sem feledkeztek meg, akik a pünkösdi hétvégén az elmaradt program ellenére sem szeretnék kihagyni a magyar tengert: nekik rendezik meg a Balaton Open Dayst, vagyis a balatoni nyílt napokat, melynek keretében a Balatonon kínált ingatlanokat lehet majd kívülről-belülről szemrevételezni, emellett összegyűjtötték azokat a pincéket, borászatokat, bemutatóhelyeket és helyi gyűjteményeket is, melyek látogathatók lesznek hétvégén. Ha tudni szeretnéd, melyek ezek, kattints ide!

Forrás: femina.hu

Címkék: elmarad, Days, Open, átölelés, mindemellett, Balaton, kultúra