Új családi túralehetőséggel és az Alma Együttes koncertjével várják a résztvevőket szombaton a balatonföldvári Keleti strandon a kerékpáros idény nyitórendezvényére, a McDonalds BringaMánia Balatonkörre, amely az ország legnagyobb vezetett kerékpártúrája.

Eisenkrammer Károly főszervező az MTI-nek elmondta, hogy eddig 1200-an regisztráltak a rendezvényre, és ha az időjárás kedvező marad, 1600-nál több résztvevőre számítanak a szervezők, ami rekordot lenne a 14. alkalommal megrendezett program életében.

Újdonság lesz a balatonföldvári Keleti strandról induló, kifejezetten a családok igényeihez igazított 25 kilométeres táv, a családi kör, amelyen ingyenes a részvétel. A Balatonföldvárra visszaérkező résztvevőket az Alma Együttes koncertje és különleges dalpremierje várja majd.

A legkisebbeknek a 6 kilométeres balatonföldvári vezetett túrát, a Köröcskét ajánlják a szervezők. Akik komolyabb feladatra vágynak, tekerhetnek egy 85 kilométeres kört, kompon visszatérve Tihanynál, vagy megkerülhetik a Balatont, 206 kilométeres túrát téve. A balatonföldvári strandon egész nap játékos bringás közlekedésbiztonsági oktatóprogramok is várják az érdeklődőket.

A szervezők azt ígérik, fotósaik kifejezetten vadászni fognak a különleges megjelenésű bringásokra a strandon, ezért arra biztatják a résztvevőket, hogy egyedi mezzel, vicces pólóval, sisakdísszel vagy egyéb dolgokkal tegyék magukat egyedivé.

Forrás: hirado.hu

Címkék: kerékpártúrája, vezetett, legnagyobb, ország, családi, kultúra