Magyar tehetséges fiatalok megható bemutatója aratott óriási sikert a Britain's Got Talent közönsége körében.

A népszerű angol tehetségkutatón az Attraction Látványszínház egyik táncosaként feltűnt Lakatos Andrea is. Aki Kaposváron, a Somogy táncegyüttesben kezdte pályafutását.

Andrea 4 évig táncolt itt. Hastáncos csapatot is vezetett. Majd Budapestre került, és a Madách Musical Táncművészeti Iskolában tanult.

Úgy tudjuk: fotómodellkedik is.

andi


Az Attraction Látványszínház bemutatója olyan jól sikerült, hogy a közönség felállva tapsolt. A zsűri hölgy tagjai pedig a könnyeikkel küszködtek.

A produkció, ami káprázatba ejtette a zsűrit!

 

A látványszínházat a Hip Hop Boyz magyar könnyűzenei fiúbanda egyik tagja, Real Action alapította. 2002-ben a Hip Hop Boyz tánciskola folytatásaként break-hip hop tánciskolát nyitott. Majd 2004-ben létrehozta az Attraction Látványszínházat, amely Magyarországon egyedülálló vizuális táncprodukció.

És egy kis visszaidéző a 2012-es olimpiai esküről!

 

A fizika törvényszerűségét meghazudtolva emberek repülnek a levegőben, testrészek kelnek külön életre. 2010-ben a Shanghaii világkiállításon képviselte Magyarországot és ugyanebben az évben egy a világon egyedülálló forradalmian új látványműsort állított színpadra, az Attraction Árnyékszínház Produkciót, ahol emberi testek árnyékából alkot képeket. 2012 -ben a Magyar Olympiai csapat Londoni Eskütételére alkotott egyedi árnyékprodukciója osztatlan sikert aratott. Csapata az Attraction Black Light Theatre a 2012-es Das Supertalent,  Németország, Európa legismertebb tehetségkutató műsorának döntőse.


Az alapítókról!

Hip Hop Boyz

A Hip Hop Boyz rövidítve: HHBz egy magyar könnyűzenei fiúbanda. Legismertebb slágereik az Ott várok rád, a Ragadom-dagadom, a Megbántottak vagy A hegyekbe fönn.

Az együttes 1992-ben alakult Budapesten. A csapat tagjai Levy T., O.G. Duck, Real Action először az 1992-es Magyarországi DMC fesztiválon találkoztak, ahol Real Action és O.G. Duck a Enemy Squad együttesben táncolt és rappelt. Néhány hónap múlva Levy T. javaslatára megalapították a Hip Hop Boyz-t, 1993-ban megkötötték első lemezszerződésüket és megjelent első albumuk Soul a rap a PolyGram-3T kiadó gondozásában. 1994-ben a Tizenöt év című videoklipjük második lett a Magyar Videoklip Fesztiválon és még ugyanebben az évben kiadták második albumukat, a II.-t. 1995-ben felléptek az I. Total Dance Fesztiválon és Dr. Alban és az East-17 magyarországi előzenekarként a telházas Budapest Sportcsarnokban illetve a Kisstadionban. 1996-ban Könnyűzenei Aranyszarvas-díjat nyertek, valamint a II. Total Dance Fesztiválon is játszottak és megjelent III. albumuk, amely két hét alatt aranylemez lett, két hónap múlva platinalemez, majd a következő hónapokban elérte a gyémántlemez státust, több mint 100 ezer darab eladott lemezzel. Májusban megjelent a lemez angol változata, mely több európai országban is nagy sikert aratott. Az együttes a Népstadion színpadán lépett fel Michael Jacksonnal. 1997-ben felléptek a IV. Total Dance Fesztiválon. Megjelentettek két válogatáslemez, a Best 4 Hip Hop Boyzt és Best Of Hip Hop Boyzt. Mindkét lemez aranylemez lett. Feldolgozták a My Fair Lady híres betétdalát, a Ma éjjel táncolnék című dalt. Ebben az évben telt házas élő koncertet adnak a Petőfi Csarnokban Budapesten. Részt vesz Miamiban a MIDEM Dél-Amerikai Zenei Fesztiválon. Megjelent angol nyelvű maxi lemezük is „Stop the rain” („Megbántottak”) című dal változataival. 1998-ban váratlanul feloszlott az együttes.

O.G. Duck az üzleti világ felé fordult, sikeres középvezető lett, befektetésekkel foglalkozott, majd a válság hatására, a pénzügyi világból kiábrándultan visszatért a szórakoztatóiparba.

Levy T. 1999 nyarán kiadta szólólemezét Süt a nap címmel, majd saját kiadót alapított ő maga pedig zenei producerként működik, ő segített Majka második albumának előkészületeiben.

Real Action 2002-ben a Hip Hop Boyz tánciskola folytatásaként break-hip hop tánciskolát nyitott. Majd 2004-ben létrehozta az Attraction Látványszínházat[1], amely Magyarországon egyedülálló vizuális táncprodukció. A fizika törvényszerűségét meghazudtolva emberek repülnek a levegőben, testrészek kelnek külön életre. 2010-ben a Shanghaii világkiállításon képviselte Magyarországot és ugyanebben az évben egy a világon egyedülálló forradalmian új látványműsort állított színpadra, az Attraction Árnyékszínház Produkciót, ahol emberi testek árnyékából alkot képeket. 2012 -ben a Magyar Olympiai csapat Londoni Eskütételére alkotott egyedi árnyékprodukciója [2] osztatlan sikert aratott. Csapata az Attraction Black Light Theatre a 2012-es Das Supertalent [3], Németország, Európa legismertebb tehetségkutató műsorának döntőse.

Címkék: tehetségkutatón, táncos, angol, kaposvári, kultúra