A nevezők mobiltelefonnal, digitális fényképezőgéppel, tablet PC-vel vagy digitális videokamerával készíthetik el valamilyen környezettudatosságra ösztönző témát bemutató, társadalmi célú filmjeiket. Az akció a Föld minden pontján egyszerre, azonos időben, az időzónákból adódó eltérések figyelembevételével zajlik majd, a kontinenseken, illetve az egyes országokban megadott regionális producerek segítségével - közölték az esemény magyar partnerei az MTI-vel.

A filmeket április 20-a 8 óra és április 21-e 8 óra között kell forgatni. A produkciókban a versenyzőknek kreatív módon kell felhívni a figyelmet arra, hogy a magánemberek odafigyeléssel, tudatos energiafelhasználással, környezettudatossággal, milyen sokat tehetnek a Föld megóvásáért.

A téma szabadon választható, de a szervezők időzónánként három elemet megadnak, amelyekből egyet kötelező beépíteni az anyagba. Ezeket április 20-án, a rajt pillanatában helyi idő szerint reggel 8 órakor hozzák nyilvánosságra.

Jelentkezni, április 20-án reggel 8 óráig, a info(kukac)shoot4earth.com címen lehet, a versenyző stáb vezetője által aláírt és beszkennelt jelentkezési lap, és a stábot bemutató, 15-50 másodperces rövidfilm beküldésével.

Az elkészült videókat a verseny megkezdése után legkésőbb 24 órával el kell küldeni a szervezőknek.

A nemzetközi zsűri elnöke Jirí Menzel Oscar-díjas filmrendező, társelnök Sandeep Marwah (Asian Academy of Film and TV - India), művészeti igazgató Karl Bardosh (New York University Film School) és a zsűri tagjai között van Hódi Jenő filmrendező, producer a Budapesti Film Akadémia alapítója is.
Az eredményhirdetésre április 21-én 18 órakor kerül sor élő online televíziós adásban.

Az ajánlott témák és a kiírás részletei a http://www.prherald.hu/wg3/files/download/5/24_oras_videokeszito_vilagverseny_2013_04_10.docx címről tölthetők le.

Forrás: MTI


Címkék: newmezetközi, mars, csillagok, hold, föld, kultúra