Az imát kísérő rövid beszédében - amelyet a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott el - az egyházfő kifejtette: "Krisztus teljesen és véglegesen legyőzte a rosszat, de ránk, emberekre vár, hogy ezt a győzelmet minden korban befogadjuk az életünkbe, történelmünk és társadalmunk konkrét valóságába".

A pápát ismét tömeg hallgatta a Szent Péter téren, hívők és turisták többször tapssal szakították meg szavait.

"Békés húsvétot és jó ebédet!" - búcsúzott az egyházfő.

A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa még hétfőn magánlátogatást tesz a Szent Péter-bazilika alatt levő ókori nekropoliszban, és Szent Péter sírjánál is imádkozik. Az egyházfőt Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja, a pápa vatikánvárosi helynöke kíséri el.

A látogatást a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) is rögzíti.

A Szent Péter-bazilika főhajója alatt ókori római és ezzel szomszédos keresztény temető húzódik, melyet a 4. századig használtak. A bazilika területén egykor Néró császár (Lucius Domitius Nero) cirkusza állt, ahol az egyházi tanítás szerint Péter apostolt fejjel lefele keresztre feszítették. A cirkuszhoz közeli katakombákban temették el, és sírjára emelték rá a bazilikát. A nekropolisz régészeti ásatásai 1939-ben kezdődtek.

(mti)

Címkék: Ferenc, vatikán, ebéd, pápa, húsvét, kultúra