A túlórák és az utazási támogatások rendszere nem változott, a januári átállás után azonban az önkormányzatok nem mindenhol számolták el ezeket a juttatásokat – mondta Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője az InfoRádiónak.

Kiemelte, hogy a túlórák kifizetésének rendje az eddigi gyakorlatnak megfelelően alakul, azaz egy hónapos csúszással történik. Az utazási támogatást nem a fizetéssel kapják a tanárok, hanem utólagos elszámolással, a bérletszelvény és a számla együttes leadásával fizeti ki számukra a munkáltató.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője arról is beszélt, hogy a fizetések egységesítése még nem történt meg, a cél, hogy ezt minél előbb elérjék. Akkora eltérések voltak a fizetések terén a különböző juttatásokkal együtt, hogy akadt, aki évi négyszázezer forintot kapott, de a pedagógusok több mint negyven százaléka semmit – tette hozzá.

Marekné Pintér Aranka a cafetériáról azt mondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan januárig visszamenőleg mindenki megkapja a juttatást. Az állami intézményhálózat kialakítása után minden hónapban 5-éig kapják meg a pedagógusok a fizetésüket – tette hozzá a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője.

Forrás: hvg.hu

Címkék: ősszel, bérüket, megkapják, dönt, iskola, kultúra