A lovasíjászatban Magyarországé a vezető szerep: itt van a legmagasabb szintű képzés, a Magyar Lovas Szövetség döntése értelmében hamarosan bekerül a lovas szakágak közé a lovasíjászat – mondta el Tiszta beszédben Kassai Lajos. A modernkori lovasíjászat világhírű megteremtője Varga Zsuzsanna színművésznővel együtt Ujkéry Csaba műsorának a vendége volt. Az ismétlést ma este fél 9-kor, szombaton pedig 17.00 órakor nézhetik meg a Kapos Televízióban.


Kassai mester egyebek között azt is bevallotta a kamerák előtt, hogy nehéz szkíta harcosnak lenni a Tescóban, de a mindennapjaiban is igyekszik az általa választott életforma és értékek szerint élni. Vallja, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek: tartsd a jószágot természete szerint; ne vadássz, ne halássz szórakozásból! Ezt manapság nem követi a világ, ezért katasztrófa felé halad, amit, úgy véli, már aligha lehet megállítani: a rántottából már nem lesz tojás, fogalmazott Kassai Lajos, vagyis ha a természetrombolás elér egy kritikus szintet, azt már nagyon nehéz visszafordítani.


A világhírű lovasíjász egyebek között arról is beszél a műsorban, hogy a habsburgok által bevezetett gyarmati szellemű nevelést-oktatást a rendszerváltás óta eltelt 22 évben sem sikerült alapjaiban megváltoztatni, nem sikerült a magyarság identitását helyreállítani.

Nézze meg Ujkéry Csaba műsorát!

Címkék: szkíta, nehéz a tescoban, harcosnak, lenni, Lajos, Kassai, kultúra