Az MSZP már hétfőn délután, Kaposváron emlékezett. Délután fél hatkor Nagy Imre szülőházától fáklyákkal vonultak a mártír miniszterelnök szobrához, ahol Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Harangozó Gábor, a párt Somogy megyei elnöke mondott beszédet.

"A magyar szocialista párt tagjaiként és támogatóiként valamennyien büszkék lehetünk arra, hogy Nagy Imre örökségének elszánt és őszinte védelmezői vagyunk, mert mi vagyunk azok, akik fenntartások nélkül, kitartóan védjük és elszántan érvényesítjük azokat az elveket, amiket a mártír miniszterelnök képviselt" - hangsúlyozta Mesterházy Attila hétfőn, az 1956-os forradalom 56. évfordulójának előestéjén Kaposváron tartott ünnepségen a több száz fős tömeg előtt mondott beszédében.

A Hősök templománál 17 órától dr. Giber Vilmos képviselő mondott beszédet, megemlékezve az 1956-os kaposvári áldozatokra. 18 órától pedig Ünnepi szentmisét tartottak a Hősök templomában.

koszorúzás 1956 október 23.

(Koszorúzás a Hősök templománál)

Kaposváron október 23-án 10:00 órakor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődnek meg a megemlékezések a Kossuth téren, majd 10:30 órakor Nagy Imre szobránál koszorúznak. Beszédet mond Fónay Jenő, 56-os szabadságharcos és közreműködnek a Déryné Vándorszíntársulat tagjai, valamint a Kaposvár Helyőrség Zenekar.

A Nagy Imre parkban a megemlékezésen részt vesz és koszorút helyez el Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke.

11:30 órakor megemlékezést tartanak a Berzsenyi parkban, a Szabadság Angyala – 1956-os emlékműnél, ahol közreműködnek a Kaposvári Egyetem színészhallgatói.

18:00 órakor ünnepi gálaest kereteiben belül adják át az újonnan alapított Szabadságért Kaposvár Emlékérmet a Szivárvány Kultúrpalotában. A gálaesten részt vesz Dr. Vörös Tamás,  Somogy megye főjegyzője.

Korábban már bemutattuk - és a Kapos Televízió is felhasználta a forradalom 50. évfordulójára készített filmjében - azokat a színes fotókat, amelyek 1956-ban Kaposváron készültek. Tudomásunk szerint nincs más képi emlék, amely színesben őrizte volna meg az eseményeket.

 


035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg035.jpg
035.jpg
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

 

 

Balatonlelle Város Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján koszorúzó megemlékezést szervez kedden 17 órakor a Hősi emlékműnél, a Béke parkban. Ünnepi beszédet mond Witzmann Mihály, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke.

Fonyód Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1956-OS magyar forradalom és szabadságharc emlékére október 23-án 17 órakor városi ünnepséget rendez, amelyre tisztelettel hívja és várja Önt, kedves családját, barátait, ismerőseit a fonyódi Mátyás Király Gimnázium aulájába.

Címkék: megemlékezések, 1956. október 23., koszorúzás, évforduló, Kaposvár, kultúra