454-en jelentkeztek őszi érettségire Somogyból. 534 vizsgát tesznek. Emelszinten 105-en, középszinten 429-en vizsgáznak. A legtöbb vizsga 259, előrehozott. Ismétlő 17, javító 73, pótló 2, kiegészítő 6, rendes 133, szintemelő pedig 44- tájékoztatta a KaposPontot a megyei kormányhivatal.

Szeptember 5-éig lehetett jelentkezni az őszi érettségikre. A jelenlegi rendszerben az október-novemberi időszakban nemcsak a tavaszi sikertelen vizsgákat lehet kijavítani, hanem úgynevezett előre hozott érettségit is lehet tenni.

2011-ben a vizsgák 49 százaléka volt ilyen, 16 százalékuk normál rend szerinti, s csupán 14 százalékuk volt javítóvizsga.

Azok, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal, kiegészítő, illetve ismétlő vizsgán vehetnek részt, 2011-ben együttesen a megmérettetések 10 százaléka volt ilyen. Vannak továbbá szintemelő vizsgák - ezek aránya tavaly ősszel körülbelül 8 százalékot ért el - és pótlóvizsgák is - olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.

Azok a diákok, akik tanulói jogviszonyban állnak valamelyik középfokú intézménnyel, az arra kijelölt iskolákban jelentkezhettek érettségire, és ott szerezhették be az ehhez szükséges űrlapot is. A többi, vizsgázni szándékozó a kijelölt középiskolák egyikébe vagy valamelyik megyei, fővárosi kormányhivatalba adhatta be jelentkezését.



Címkék: maturálnak, őszi, érettségi, kormányhivatal, Somogy, kultúra