Az országban harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás részeként választották ki a somogyi helyszíneket.  

Rengeteg turista keresi fel a somogyvári apátság kilátóját. Hétköznap is sokan látogatnak el az emlékhelyhez.


- Az európai lovagkor egyik legnagyobb királya volt, akár a németek, franciák mind elismerik. Itthon sajnos nagyon keveset tudunk erről - mondja Kiss István, Dunakesziről.


A somogyvári bencés apátság új épületének helyét mutatja Móring József Attila. Csaknem másfél milliárd forintnyi forrást kapott a település a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságtól. Ebből új látogatóközpontot, kiállítóhelyet és gyalogutat építenek ide. A bencés apátság tavaly decemberben nemzeti emlékhellyé vált, a mostani fejlesztésekkel pedig jövő év végére szeretnének végezni.


Somogyvár polgármestere, Móring József Attila azt mondja: ez a hely, az egész nemzet büszkesége, hiszen Szent László királyt 1095-ben először itt temették el. Hozzátette: sokan mondják, hogy ennek a helynek komoly kisugárzása van.


De nemcsak Somogyvár kapott pénzt fejlesztésre. Somogyban a kiemelt idegenforgalmi fejlesztések közé tartozik a zselici csillagos égbolt park kialakítása is, amelyre 670 millió forintot nyertek, illetve az igali templom és környékének rendbetétele, amelyre több mint 600 millió forint jut.


Címkék: Somogynak, Bencés, milliárdos, apátság, támogatás, kultúra