Az estet Teveliné Rezsőfi Gyöngyi helyi alkotó  „REZGÉSEK„ selyem és olajkép kiállításának bemutatójával, a fonyódi Mátyás Király Gimnázium Igazgatója, Bántó Zsuzsanna nyitotta meg. Beszédében kitért az alkotó életútjára, selyem és olajképeinek történetére, technikáira,  valamint Teveliné Rezsőfi Gyöngyi Gárdonyi Géza művészetéhez való kötődésére.

Gárdonyi HÁZ.jpg


Majd Dr. Cs. Varga István irodalomtörténész , kritikus, szerkesztő, irodalomtanár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Heves Megyei tagozatának elnöke, Heves megye Príma-díjasa, a MTA Köztestületének, a Széchenyi István Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Tagozatának tagja, a Magyar irodalomtörténet társaság 2012-ben Toldy–díjjal kitüntetett irodalomtörténészének előadása következett, Gárdonyi és a Bor címmel. Az előadás  szellemi kalandozás volt  Gárdonyi korában, érintve a helytörténeti emlékeket, a kortársakat. A verses és prózai műveket az előadás közben, Dévai Nagy Kamilla énekes előadóművész mutatta be.

Gárdonyi4.jpg


Gárdonyi Géza író erősen kötődött anyai szülőfalújához Szőlősgyörökhöz, 1881 nyarát a kis faluban töltötte, ahol mély benyomásokat szerzett, valamint  aktívan tevékenykedett.  A  kaszinó könyveit olvasta, műkedvelő előadásokat szervezett, súgott, rendezett, kulisszát festett, dalárdát szervezett, misén orgonált és temetett, nem utolsó sorban pedig tüzet oltott. Később több novellájának is a szőlősgyöröki emberek adták a karaktereit. Egyebek közt a „Göre levelek” –nek is a helyi bíró Györe adta a karakterét. A jubileumi évforduló évének tiszteletére Keller Péter az író dédunokája  Fritzné Bellosevics Emese helyi kerámikus által megformált Göre Bíró szobrot ajándékozott a településnek, melyet Klotz Péter polgármester vett át.

Göre.jpg


Végezetül a Csongrádi Mária Pódium előadásában „A vers a szívnek hárfaéneke” Gárdonyi Géza fuvolára és gitárra komponált lírai költészetét mutatták be, valamint Tóth Ede: A falu rossza c. népszínműből mutattak be részleteket, amit Gárdonyi Géza is színpadra vitt Szőlősgyörökben.

Gárdonyi Est2.jpg


Az est egy vacsorával zárult, ahol Gárdonyi Géza a nagy magyar írónk születésének 150. évfordulóra rendezendő országos” Gárdonyi települések „ találkozójának lehetséges részleteit vázolták fel a szervezők - tájékoztatta a KaposPontot az IKSZT vezetője, Holczmann Zsoltné.

Napraforgó.jpg

Címkék: gárdonyi, géza, emlékest, szőlősgyörök, somogy, kultúra