A Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet kutatási eredményieről Renner Zsuzsanna főigazgató számolt be az angkori műemlékvédelemmel foglalkozó nemzetközi szakmai konferencián (The International Coordinating Committee for the Safeguarding and Development of the Historic Site of Angkor) a kambodzsai Sziemreapban.

Mint a közlemény emlékeztet, a Zelnik István műgyűjtő által alapított Magyar Indokína Társaság még 2009-ben kezdte meg a térségben a természeti és épített örökség komplex kutatását. Ehhez a vállalkozáshoz biztosítja a tudományos hátteret a szintén a gyűjtő által létrehozott Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet.

Koh Ker

A tájékoztató szerint a kutatóintézet és a társaság részt vett abban az angkori és Koh Ker-i nemzetközi projektben is, amely speciális légi felvételek segítségével mutatja meg a térség domborzati és növényzeti viszonyait, a felszín felett és alatt található épített struktúrákat, ezzel a remények szerint jelentősen hozzájárulva a Koh Ker-i feltárások folytatásához.

Az egykori khmer fővárosban eddig elvégzett kutatások során 73 feliratos kőtáblát dokumentált a Magyar Indokína Társaság, amely szövegek fordítására és elemzésére a kutatóintézet önálló epigráfiai programot indított. A műemlékvédelmi konferencián jelentős érdeklődés kísérte ezt a programot, amelynek első eredménye az eddig publikálatlan feliratokat bemutató tudományos kiadvány megjelenése.

Az intézet és a Sydney-i Egyetem között létrejött együttműködési megállapodás alapján egy ausztrál kutató is bekapcsolódik a Kambodzsában végzett régészeti munkába, valamint az egyetem tanulmánnyal járul hozzá a Koh Ker-t bemutató reprezentatív kiadványhoz. Az ausztrál fél a kerámiakutatásokhoz is kapcsolódik, amelyet az APSARA, a kambodzsai műemlékvédelmi hatóság is támogat - közölte a Magyar Délkelet-ázsiai Kutatóintézet.

(mti)

Címkék: Koh Ker, khmer, intézet, kutatás, magyar, kultúra