Az ételeket hátrányos helyzetű gyerekek fogyasztották el a " Minden gyermek lakjon jól" Alapítvány szervezésében. A legjobb 12 tovább jut a májusi, sümegi Európa-bajnokságra.

Szöllősi Györgyi szerint a jó halászlé titka az alföldi pirospaprika.
A Magyar Televízió egyik legismertebb arca megmutatta, milyen alapanyagokból lehet a legfinomabb halászlét készíteni. Györgyi, versenytársával együtt, egy családi receptet hozott Siófokra.

- Szöllősi Imre-féle halászlé, édesapám nagy halászléfőző, szerintem a legjobb halászlevet főzi a világon, úgyhogy tőle kértem el a receptet, azt csináljuk. Ez ilyen, inkább bajai és a szegedi között van, nem túl sűrű, inkább ilyen bő lére eresztve - mondta az MTV műsorvezetője, Szöllősi Györgyi.

A mezőnyben profi és kezdő szakácsok is megmutatták tehetségüket.

- Nagyon vegyes a mezőny, tehát látok olyanokat, akik nagyon profik, és látok olyanokat, akik, mondjuk, úgy próbálnak meg halászlevet csinálni, mintha én egyedül próbálnék. De nekik nincs olyan társuk, mint nekem a Györgyi - mondta az MTV műsorvezetője, Alföldi Zoltán.

A zsűri paprikás hangulatban volt. A 7. alkalommal megrendezett viadalon a legjobbak még egyszer megfőzhetik a zsűrit.

- Egyik nap csak pontyból, másnap vegyes halból, ma van a vegyeshalfőzés, és tegnap is és ma is 6-6 csapat jut tovább a májusi Európa-bajnokságra, Sümegen lesz - mondta a főszervező, Balogh Tamás.

média főzőverseny siófok 1

- Oda ne égjen az alja, mert ha megkapja, akkor keserű lesz, és az egész délutáni munkánk kárba vész - mondta a Kapos Tv szerkesztő-riportere, Burián Károly.

A Kapos Tv csapata, idő hiányában, egy gyorsan elkészíthető halászlevet készített.

- 100 perc alatt kell elkészülni, ezért nem sok választási lehetőségünk van, bajait kellett csinálnunk, mert itt nincs idő arra, hogy alaplevet készítsünk, paszírozzunk stb., ezért most az készül, tésztával - mondta a Kapos Tv felelős szerkesztője, Kovács Dorián.

A finomabbnál-finomabb étkeket a hátrányos helyzetű gyermekek fogyasztották el.

- A minden gyermek lakjon jól Alapítvány ajánlására, meghívására érkeztünk a rendezvényre, a médiafőző versenyre 54 gyerekkel - mondta a tolna megyei Nagyszokoly alpolgármestere, Farkas Gyöngyi.

A gyerekek pedig a győztes csapatnak drukkoltak.

média főzőverseny siófok 2

média főzőverseny siófok 3

Címkék: Minden Gyermek Lakjon Jól, főzőverseny, halászlé, média, Siófok, kultúra