Új ruhát kapott a toponári kálvária

Közös összefogással sikerült pénzt teremtenie a Toponári Szépítők Egyesületének, civil együttműködéssel, és egy sikeres pályázattal.

Csaknem egymillió forint gyűlt össze a Toponári Kálvária teljes felújítására. Évek óta szerették volna megvalósítani a renoválást, mondta Illés Jánosné Magdolna. A pénzből sikerült kicserélni az egész tetőszerkezetet, kívül-belül átfestették az épületet, és a továbbiakban rendbehozzák a járdaszegélyt is.

A teljesen felújított épületet hamarosan ünnepélyes keretek között adják át.

Címkék: Felújítás, kálvária, templom, egyesület, Toponár, kultúra