Somogyban is elkezdődött a tanítás az iskolákban. A tanévet általánosban 2800, középiskolában 3400 első osztályos kezdte meg. A következő év már változásokat is hozhat az oktatásban, mivel a kormány tegnap elfogadta a köznevelésről szóló törvény tervezetét, igaz ebből még csak kevés részletet tudni.

A Rákóczi tagiskola sportpályáján gyűlt össze tegnap délután a városban dolgozó pedagógusok nagy része és persze a diákok. Szita Károly polgármester tanévnyitó köszöntőjében a szülők, a pedagógusok és a városvezetés feladatáról, felelősségéről beszélt.

Mindannyian viselünk tehát felelősséget nemzetért, hazáért, városért, iskoláért, tanulóért, gyermekért és legkülönben éppen gyermekeinkért. Különösen olyan időkben, mint a mai, amikor százszámra leselkednek veszélyek fiataljainkra, amikor emberek maradnak egyedül, pedig közösségben a helyük. Igen, közösségben, ahova most gyermekeink visszatérnek és aminek építését magam a legfontosabbnak tartom városunkban - mondta Szita Károly polgármester.

Az ünnepségen szolgálati emlékérmet adtak át óvónöknek és tanároknak munkájuk elismeréseként.

A reggeli órákban a város több iskolájának környékén rendőrök és polgárőrök irányították a forgalmat, hogy minden diák épségben megérkezzen a becsöngetésre.

Az általános iskolákban csaknem 6 ezer, a középiskolákban 7 ezer diák kezdi meg tanulmnyait.

A Rákóczi tagiskola sportpályáján gyűlt össze szerda délután a városban dolgozó pedagógusok nagy része és persze a diákok is. Szita Károly polgármester tanévnyitó köszöntőjében a szülők, a pedagógusok és a városvezetés feladatáról, felelősségéről beszélt. "Mindannyian viselünk tehát felelősséget nemzetért, hazáért, városért, iskoláért, tanulóért, gyermekért és legkülönbben éppen gyermekeinkért.

Különösen olyan időkben, mint a mai, amikor százszámra leselkednek veszélyek fiataljainkra, amikor emberek maradnak egyedül, pedig közösségben a helyük. Igen, közösségben, ahova most gyermekeink visszatérnek és aminek építését magam a legfontosabbnak tartom városunkban" - mondta Szita Károly, polgármester.

Az ünnepségen szolgálati emlékérmet adtak át óvónőknek és tanároknak, munkájuk elismeréseként.

Tanévnyitó

A reggeli órákban a város több iskolájának környékén rendőrök és polgárőrök irányították a forgalmat, hogy minden diák épségben megérkezzen a becsöngetésre. Több ezer gyerek lépte át csütörtök reggel az iskolák kapuit.

Mint ahogy a Toldiban, a város összes intézményében megkezdődött a 296-ik kaposvári tanév. Az általános iskolákban csaknem hatezer, a középiskolákban hétezer diák kezdi meg tanulmányait.

"Kaposváron szeptember elseje nem csak a városi tanévkezdést jelenti, hanem az igazság pillanatát is, hisz ahogy itt a hátam mögött látszik a Toldi iskolában is megkezdődött a tanév, jönnek az általános iskolások és a gimnazista gyerekek egyaránt" - mondta Stickel Péter, oktatási igazgató.

Az általános iskolát több mint 770 elsős kezdte meg Kaposváron. Hússzal  több mint az elmúlt év szeptemberében. Mindegyik kisdiákot meglepetés várta az első napon. "Ugye mindenkinek van tolltartója?

De ennek ellenére fogadjátok el tőlem nagy szeretettel a második tolltartótokat, mert majd meg fogjátok látni, a tolltartókban lévő ceruzák, filcek, radírok azok olyanok, hogy előbb utóbb elkopnak" - mondta a gyerekeknek Szita Károly, polgármester, majd átadta az ajándékokat.

A tolltartók mellett a Bárczi iskolában a Kométa '99 Kft. tulajdonosa, Giacomo Pedranzini és felesége tízórait adományozott a tanulóknak.

Kaposváron szeptember elseje nem csak a városi tanévkezdést jelenti, hanem az igazság pillanatát is, hisz ahogy itt a hátam mögött látszik a Toldi iskolában is megkezdődött a tanév, jönnek az általános iskolások és a gimnazista gyerekek egyaránt - mondta Kaposvár oktatási igazgatója

Címkék: tagiskola, Toldi, csütörtök, általános, kultúra, Kaposvár