Vasárnap délután Krisztin N. László polgármester köszöntötte a badacsonyi mólóhoz kilátogató érdeklődőket, majd két oktató pilóta Darazsac András és Bognár István mondott beszédet az emléktábla megkoszorúzásakor. A megemlékezés egyik ötletgazdája Bognár István hangsúlyozta, hogy az emberiség fejlődését szolgáló bátor tetteket soha nem feledheti el az utókor.

Lányi Antal

A megemlékezés után három motoros sárkány és merevszárnyú kisrepülő kezdte el a légi parádét. A pilóták kötelékben repültek, először Badacsony felett, majd a Balaton fölött háromszáz méteres magasságban közelítették meg Fonyódot. A déli városban Lányi Antal emlékére még alacsonyabbra ereszkedtek és tették meg a tiszteletköröket, majd irányt változtattak és elindultak az északi part felé. Mindkét oldalon nagy tömeg figyelte a produkciót, csak úgy, mint egy évszázada. 1911-ben a pilóta egy kicsit alacsonyabban 150 méter magasságban repült a Balaton fölött egy motoros géppel, de többek szerint, sokkal valószínűbb az , hogy egy Blériot típusú egyfedelű géppel ment.

Nézze meg korábbi cikkünket és videónkat!

Forrás: www.naplo-online.hu

Címkék: 1911, Lányi, Antal, repül, Badacsony, kultúra