1091-ben Szent László király bencés apátságot alapított a Kupahegyen. Itt is temették el 1095-ben. A település büszke nagy elődjére.

Somogyvár polgármestere, Móring József Attila azt mondja: Szent Llászló sírhelye, az ő első temetkezési helye egy olyan szakrális szent hely a Somogyváriaknak, ahol feltöltődhetnek és ahol a törvényeit és gondolatait felidézve olyan muníciót megírthetnek a mai munkánkhoz, amire méltán lehet támaszkodni.

Somogyvár

A somogyvári Szent László napok nemcsak a több száz éves történelemről szólnak.A Színes Falevelek Nyugdíjas Klub tagja, Vincze Istvánné szerint egy kicsit az összetartozást jelképezi. - Szeretjük jól érezni magunkat, szeretjük tudni, hogy a másikkal mi történik - tette hozzá.

A lovagkirály korát a bajvívó harcosok hozták vissza a történelmi dombokra. A  hagyományőrzők azt mondják: érteni kellett hozzá, aki ezt forgatta a középkorban. Nem felelőtlen embereknek a fegyvere volt a csatabárd. Nem véletlen hogy aztán később Szent László attribútuma is ez léett akár az egyházi ábrázolásokban, akár egyéb könyvekben is.

Somogyvár

A visszaemlékezés és a hagyományőrzés mellett a kulináris örömöknek is adóztak a somogyváriak. A színpadon a környező települések is bemutatták Somogy kulturális örökségét.

Somogyvár

Címkék: László, napok, Szent, Somogyvár, hétvége, kultúra