A pályázat kiírását Szabó Erika, a területi közigazgatásért és a választásokért felelős államtitkár jelentette be. Az ez év január 3-án megnyílt kormányablakok kialakításával, az egyablakos ügyintézés bevezetésével a kormány megtette az első lépést az új, ügyfélbarát állam kialakítása felé - emlékeztetett. A nyertes pályaműveket e kormányablakokban, illetve a kormányhivatalokban állítják majd ki - önálló gyűjteményként, amely természetesen a nagyközönség számára is megtekinthető lesz.

A pályázat kiíróinak az a szándéka, hogy a fiatal tehetségeket új, eddig ismeretlen művészeti értékek alkotására ösztönözzék, amelyeket hazánk, illetve az egyes megyék szeretete, identitása ihlet - így adva lehetőséget a nagyközönség által kevéssé ismert művészek bemutatkozására. Minden, Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező, 18 és 35 év közötti magyar állampolgár pályázhat már meglévő, vagy újonnan elkészített saját művészeti alkotásával - minden pályázó legfeljebb eggyel.

Minden olyan kulturális, művészeti alkotást várnak, amely egy bizonyos művészeti ágat képvisel, vagy akár a művészeti ágak közötti választóvonalak elmosódását szemlélteti, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, zeneművek megjelenítéséről, népművészetről, irodalomról, s mindezek vizuális megjelenítéséről - áll a Somogy Megyei Kormányhivatal tájékoztatójában. A fő hangsúlynak a beérkezett pályaművek vizualitásán, vagyis az adott téma képi megjelenítésén kell lennie. Fontos szempont a művészi érték, amit a beérkezett alkotás képvisel, annak újszerűsége és informatív jellege, és az, hogy mennyit árul el az alkotóról és a településről, megyéről, az alkotás témájáról, illetve, hogy mennyire kapcsolható az Európai Unióhoz.

Az alkotónak abban a megyében kell pályáznia, ahol bejegyzett állandó lakcíme van. Minden megyében külön - a kormánymegbízottak vezette - zsűri bírálja el a pályaműveket, minden megyében külön nyertest hirdetnek. A díjazottak közül a nyertes alkotók 750 ezer, a második helyezettek 500 ezer, a harmadik helyezettek pedig 250 ezer forint elismerésben részesülnek, ám a pályázat kezdeményezőinek tervei szerint a zsűrik által arra érdemesnek ítélt, de nem díjazott alkotásokból külön kiállítást rendeznek.

A pályaműveket ez év szeptember elsejéig kell leadni a kormányhivatalok épületében. Az ünnepélyes eredményhirdetést minden megyében külön, szeptember 21-én tartják. A pályázatról bővebb információ a www.kormany.hu és a hamarosan induló www.valtozatosmegyeink.kormany.hu honlapon lesz elérhető.

Címkék: Pályázat, fiatal tehetségek, kormányhivatalok, képzőművészet, kiállítás, kultúra