Már megérkezéskor megrohamozták a gyerekek az írónőt, hogy kedvenc könyveiket dedikáltassák. Bosnyák Viktóriának a Tündérboszorkány című ifjúsági regényéhez a  gyerekei adták az ötletet.

Bosnyák Viktória, író azt mondja: nem sok siker esélye van egy humormentes könyvnek. A lassú könyvekre nincs türelme a gyerekeknek, tehát pörgős videóklipszerű, képregény könyvek kellenek.

Olvass el!

16 csapat közül most a 4 legjobb mérte össze tudását az Olvass el megyei  vetélkedőn. A döntőt egy online olvasási verseny előzte meg.

Hevérné Kanyó Andrea, főszervező szerint a mai gyerekek már nagyon szeretik az internetet. És amikor könyvről van szó, nem igazán örülnek ennek. Erre azt szoktam modani meg kell tanítani őket használni.De még mindig kedvelt a hagyományos könyv olvasása is.

A  Magyar Olvasás Társaság alelnöke, Gombos Péter szerint a digitális bennszülőttek, az anyatejen szívják magukba az informatikát. Ugyanakkor a szépirodalom olvasása nem tolódott el az online olvasás felé, nem terjedt el az e-olvasó. 2008 -as adatok szerint, 2003 óta 3-4 %-kal nőtt azok száma, akik nagyon sokat olvasnak, könyvmolyok.

Átlagosan azonban csökkent az olvasási kedv, de a versenyzőknél ez nem volt tapasztalható.
Völgyesi Bettina, a Kaposmérői Központi Általános Iskola diákja azt mondja: azért szereti az olvasást, mert sok érdekes dolgot tanulhat belőle.
A Toldi Általános Iskola és Gimnázium diákja, Horváth Richárd Vukot is meg egyéb ifjúsági könyveket is kölcsönöz a könyvtárból. Azt mondja: az életről tanítanak, az idősebb korról.
A diákoknak egy könyv részleteit kellett eljátszaniuk. Ehhez parókát és felfújható fürdőmedencét is felhasználtak a csurgóiak. Ez bevállt: ők lettek a verseny befutói.



Címkék: Olvass el, Bosnyák Lívia, Péter, írónő, Pán, kultúra