Richárd a pécsi művészeti szakközépiskolában tanul. A harsonán játszó 19 éves földvári fiút zenetanárai rendkívüli tehetségnek tartják. Ezt mondják a New York-i szakemberek is.

ricsi2

Richárd a Kapospontnak elmondta: február végén egy alapítvány segítségével kapott lehetőséget, hogy elutazzon az amerikai metropolisba. Sikeresen felvételizett a a világhírű zenei egyetemre, a Mannes School of Musicba. A négy éves egyetem azonban sokba kerül. Egy évre 56 ezer dollár, azaz 10,6 millió forint a tandíj. Bár tehetsége miatt 27 ezer dollár ösztöndíjat is kapott, ám az nem fedezi a teljes tandíjat. Óvónő édesanyja és közalkalmazott édesapja erőfeszítése ellenére is szűkös a család költségvetés. Anyagi helyzetüket látva az amerikai egyetemen még 4500 dollárral segítették őket. Azt mondták, ennél többet azonban nem adhatnak. Így jött össze 31 500 amerikai dollár, de 24 500 dollár, azaz 4,6 millió forint még hiányzik.

ricsi


„Próbáltunk külföldi és magyar cégektől, üzletemberektől segítséget kérni, de a legtöbben elutasították kérelmünket. És voltak, akik válaszra sem méltattak bennünket" - meséli Richárd édesanyja. Pedig a basszusharsonás minden álma, hogy a világhírű egyetemen tanulhasson. Az anyuka azt mondja: ismeri a fiát, ha kijut, biztosan megállja a helyét, dolgozik majd, és keményen képzi magát.

ricsi3

(Richárd, és leendő tanára James Markey, New Yorkban)


Ricsi már kiskorában több megyei és országos versenyt is nyert. Az általános iskola negyedik osztályától zenei pályára készül. Baritonkürtön kezdett, s több versenyt is nyert. Mivel az a célja, hogy szimfonikus zenekarban játsszon, de ott nincs ilyen hangszer, ezért harsonára váltott, amely aztán nagy szerelem lett.

Mentora, James Markey, a New York-i Filharmonikusok basszusharsonása szerint New York a központja a komolyzenei képzésnek, életnek. A Mannes School of Musicban a legnagyobb tudású művészek tanítanak, akiktől sokat tanulhatna Richárd, s akikkel együtt játszhatna – ráadásul a többi tanulóval folyamatos az egészséges rivalizálás, így egymást húzzák egyre feljebb és feljebb.

A mentor hozzátette: az nem lehet, hogy a csodálatos zenét alkotó Bartók Béla országában, pénzhiány miatt elkallódjon egy szupertehetség.

trombitas_1


/A fotón: az amerikai álom, a Mannes School of Music/

Júliusban indulni kell, az első szemeszter augusztusban kezdődik. Rituper Richárd nagyon bízik, hogy a tanévnyitón már ő is ott lehet.  

Címkék: Richárd, New York, Ricsi, mentor, álom, kultúra