Új jegytípust vezetnek be a felolvasószínházi előadásra, melynek árát egységesen 1.200 Ft-ban állapították meg. Az előadásokat a 15 fő feletti diákcsoportok 30 %-os kedvezménnyel látogathatják.

Ösztönözik a stúdiószínház látogatását a nagyszínpadi előadásokra bérlettel rendelkezők körében azzal, hogy 1 stúdiójegy megvásárlása esetén 10 %, 2 darab vásárlása esetén 20 %, míg 3 darab jegy vásárlása esetén 30 % kedvezményt nyújtanak.

Csiky Retúr néven a színházi előadásokat jeggyel látogató visszatérő diák- és nyugdíjas vendégeknek biztosítanak a korábbi előadás jegyének felmutatásakor Kaposváriak részére 10 %, míg a vidékiek részére 15 % kedvezményt (jegy vásárlására Kaposvár-kártya kedvezmény nem vehető igénybe, a vidékieknek nyújtott magasabb mértékű kedvezménnyel pedig az utazással járó többletköltségeket próbálják ellensúlyozni).

A nagyszínpad felnőtt- és gyerekdarabok jegyárai, a tervezett 4 stúdiószínházi darab jegyárai, valamint a szakmai jegy ára illeszkedik a Közgyűlés által 2010. júniusában elfogadott, a színházigazgató saját hatáskörébe rendelt differenciált jegyárakhoz.

II. Bérletárak:

A jelenleg meglévő felnőtt, bemutató, főpróba, diák- és nyugdíjas, a két előadásos ifjúsági, valamint a csoportos vidéki felnőtt és diákbérletek mellett, melyek árainak emelésére nem tettek javaslatot, az alábbi új bérlettípusok bevezetését javasolják:

-         Önkormányzati bérlet: elsősorban Somogy megyei települések polgármestereit, alpolgármestereit, jegyzőit, önkormányzati képviselőit, valamint közvetlen hozzátartozóikat szeretnék megcélozni ezzel a bérlettel, és lehetőséget teremteni egy színházlátogatással egybekötött találkozásra

-         Gyermekbérlet: a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ismételten lenne két előadásra szóló gyermekbérlet, melynek árát 2.500 Ft-ban javasolják megállapítani

-         3 előadásos ifjúsági bérlet: a jelenlegi két előadásra szóló Jókai bérlet mellett bevezetnék a 3 előadásos ifjúsági bérletet előre meghirdetett darabokkal

-         Karzat bérlet: pedagógusi kezdeményezésre a nagyszínpadi bérletekhez kapcsolódóan bevezetnék az ún. karzat bérletet (jelenleg a karzatra bérletet nem árusítanak), melyet kizárólag szervezett iskolai csoportok igényelhetnének. Ezt a bérlettípust a kaposvári és vidéki csoportoknak eltérő áron javasolják.

-         Felolvasó bérlet: a felolvasószínház 4 előadására, a jegyárakhoz képest előadásonként 200 Ft kedvezménnyel, 4.000 Ft-ért javasolnak bérletet bevezetni az évad két időszakára (szeptembertől decemberig, illetve januártól áprilisig)

-         Stúdió bérlet: kísérleti jelleggel bérlet bevezetését javasolják a stúdióban is, 3 illetve 4 előadásra szóló felnőtt, valamint diák és nyugdíjas kategóriákban. A 3, illetve 4 előadásra szóló bérletek árai arányosan kerültek megállapításra, ugyanakkor a 3 előadásos bérlet esetén lehetőség lenne a látogató által tetszés szerint szabadon választott darabok megtekintésére.

A színház javaslatában új színházlátogatói csoportok elérésére, a visszatérő látogatók kedvezményezésére, valamint a látogatói igényekhez mindinkább igazodó jegy- és bérletstruktúra kialakítására törekedett.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a Csiky Gergely Színház jegy- és bérletárainak módosításáról szóló előterjesztést és a 2011/2012-es évad jegy- és bérletárait az alábbiak szerint hagyja jóvá:

Jegyárak:

A színházigazgató saját hatáskörébe rendelve a bruttó jegyárak differenciált alkalmazása az alábbiak szerint:

- személyre szóló szabad jegyárak:                                                         730 Ft-tól   5.520 Ft-ig

- négy személyre szóló páholy jegyára:                                                5.630 Ft-tól 17.600 Ft-ig

- gyermek előadás személyre szóló szabad jegyárai:                    310 Ft-tól   3.130 Ft-ig

- gyermek előadás négy személyre szóló páholy jegyára:                      3.230 Ft-tól 10.000 Ft-ig

 

- stúdiójegy:                                                                                          750 Ft-tól   2.600 Ft-ig

- szakmai jegy:                                                                                                  500 Ft

 

 

Bérletárak:

 

Bérlet típusa

Bérletárak Ft-ban, melyek az ÁFÁ-t tartalmazzák

Földszint 1-14. sor és I. emeleti erkély 1-4. sor

Félemeleti páholy

(4 hely)

I. emeleti páholy (4 hely)

Felnőtt bérlet

12.100

38.500

35.800

Csiky bérlet (bemutató)

14.100

45.000

41.700

Diák, nyugdíjas bérlet

8.400

27.100

24.500

Főpróba bérlet

7.000 Ft/db

Jókai bérlet (ifjúsági, 2 előadás)

3.200 Ft/db

Jókai bérlet (ifjúsági, 3 előadás)

4.200 Ft/db

Csoportos (40 fő felett) vidéki felnőtt bérlet

9.700 Ft/db

Csoportos (40 fő felett) vidéki diákbérlet

7.500 Ft/db

Önkormányzati bérlet

9.900 Ft/db

Gyermek bérlet

2.500 Ft/db

Felolvasó bérlet (4 előadás)

4.000 Ft/db

Felnőtt

Diák, nyugdíjas

Stúdió bérlet 4 előadásos

7.040 Ft

4.930 Ft

Stúdió bérlet 3 előadásos

5.280 Ft

3.700 Ft

II. emeleti erkély

1-2.sor

II. emeleti erkély

3-5.sor

Karzat bérlet 5 előadás - kaposvári

4.000 Ft

2.800 Ft

Karzat bérlet 5 előadás - vidéki

3.500 Ft

2.500 Ft

Karzat bérlet 3 előadás - kaposvári

2.400 Ft

1.700 Ft

Karzat bérlet 3 előadás - vidéki

2.100 Ft

1.500 Ft






Címkék: Csiky, jegy, bérlet, színház, kultúra