Minden napra egy mese. Szinte nincs olyan este, amikor ne lenne valamilyen véres sorozat a tévében. A fiatalok szívesen nézik. Nem is tudják, hogy mennyire formálja a személyiségüket.

A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának kutatásából kiderült: a viselkedést, a véleményt, az érzelmi életet ma a média és az internet befolyásolja a leginkább. A rangsor 20 év alatt pont megfordult. Míg az akkori gyerekek a szüleik szavára adtak, most a családra hallgatnak legkevésbé.

A felmérésben majdnem 1500 somogyi általános iskolás vett részt. 70%-uk azt mondta: hogy otthon nem kíváncsiak rájuk a szülők. Nem beszélgetnek, nem hallgatják meg őket. Szakemberek szerint ezért nem csoda, ha a konfliktusokat úgy oldják meg, ahogy tudják. Többségük testi erővel.

A kutatás eredményei döbbenetesek: a gyerekek kétharmada szerint a lopás megbocsátható bűn, hiszen azért teszik, mert szükségük van valamire. Sőt, minden harmadik általános iskolás azt vallja, hogy akár még rabolni is lehet. A megkérdezettek több mint fele úgy válaszolt, hogy a "lúzert", azaz a kisebbet, a csendesebbet el kell verni, mert megérdemli. Minden negyedik tanuló élvezi, ha állatokat vagy időseket bántalmazhat. De ami a legborzasztóbb, hogy a gyerekek 13%-a szerint van olyan eset, amikor valakit annyira meg kell verni, hogy az sem baj, ha abba belehal az illető.

Tóth Istvánné főiskolai adjunktus szerint nem valószínű, hogy visszafordítható ez a folyamat, de valahogy mindenképpen gátat kellene szabni. Meg kéne próbálni "elterelő hadműveleteket", mert kétségbe ejtő az az érzelmi sivárság, ami a gyerekeknek több mint a felére jellemző.

A gyerekek mintát követnek - mondja a pszichológus. Elsősorban azt, amit otthon látnak. A családokban manapság viszont nincs idő arra, hogy az élethelyzetek megoldásáról beszélgessenek.

József István pszichológus lényegesen egyszerűbb odavágni, mint megkérni valakit, hogy menjen arrébb. De ha ez a tendencia így folytatódik, akkor félünk majd kimenni az utcára.

A pszichológus szerint az iskolában is be kellene vezetni olyan foglalkozásokat, ahol a közösségi életre nevelnének, és megtanulhatnák a fiatalok, hogyan lehet kezelni egy problémát és levezetni az agressziót.

Címkék: agresszió, média, diákok, felmérés, iskola, kultúra