Kedves Ismeretlen Ismerős! Legutóbbi leveledben azt írtad, szeretnéd, ha megosztanám a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy mily módon hatott a kapcsolataimra és ez által rám is a világháló. Amióta csak világ a virtuális világ számomra. – Havasi Dorottyának nem hobbija az informatika. Műszakilag még csak nem is ért hozzá - állítja Ő. Az íráshoz viszont igen - állítják a szakértők. Közösségi portálokról és tömegmédiáról írt webesszéje ugyanis harmadik lett egy országos versenyen. A munkácsys lány azt mondja: ő tulajdonképpen csak a véleményét írta le, amit a többiek is inspiráltak. Igazából a célja annyi volt, hogy elmondja: nagyon jó az internet, de attól függetlenül vannak más módok is, hogy tartsuk a kapcsolatot.

Tanárával másfél hónapig dolgoztak a dobogós alkotáson. Balogh Árpád – mondja – csak egy-két tippet, ötleteket adott diákjának, például a kérdőív elkészítéséhez, aztán a végeredményt csak meg kellett néznie. Alig-alig kellett rajta módosítani, javítani. Közösen összeállították, és aztán Dorottya elindult, benevezett, díjat nyert.

Csupán két éve foglalkozik weblapkészítéssel a másik somogyi titán, a csurgói Kóta Péter is. Azt mondja: akkor kezdte el, amikor az osztályának szeretett volna egy weblapot készíteni. Azóta foglalkozik ezzel, és most ért el arra a szintre, hogy versenyen is el mert indulni.

Ma már az ő honlapját böngészik az ELTE Jogtudományi Karán a Hallgatói Önkormányzat tagjai. Virtuális jövőképen nem, következő pályamunkán viszont már töri a fejét.

Címkék: világháló, írás, honlap, web, verseny, kultúra