Molnár Piroska és Spindler Béla egyik legemlékezetesebb kaposvári alakítása volt a Sweeney Todd. A véreskezű borbély története után eltelt csaknem 10 év. Azóta nem láthattuk itt őket. Most a Nagymamában azonban újra egymásra talált a két színész.
Molnár Piroska 25 évig volt tagja a Csiky társulatnak. Rengeteg emlékezetes alakítás fűződik nevéhez. Azt meséli: örömmel fogadta egy évvel ezelőtt Schwajda György felkérését a Nagymamam főszerepére. Már akkor megfogalmazódott benne a gondolat egy díj létrehozására. Ezzel segítené a fiatal tehetségeket.  Molnár Piroska azt mondja: olyan kevés díj van, ami kifejezetten vidéken játszó színészekre esik, nem mindenki kapja meg a Kossuth-díjat, a Kíváló Érdemes Művészt. Már akkor felötlött bennem, hogy a gázsimat felajánlanám egy ilyen díjra.  
Molnár Piroska egy alapítványt hozott létre. 2 millió forintos alaptőkével, ehhez csatlakozhatnak a színházkedvelő vállalkozók.
Már most kaptunk lelkes felajánlásokat mert ebből a szempontból Kaposvár nagyon szerencsés város, hogy vannak itt olyan vállakozók, akik rajonganak a színházért és támogatják. A többi között az egyik kurátortunk, aki egy éves rendszeres csatlakozói díjat ajánlott fel - mondja Gáts Andrea a Nagymama-Alapítvány titkára.
A kuratóriumban a többi között a színházigazgató, Rátóti Zoltán és Kaposvár címezetes jegyzője, Kéki Zoltán is helyet kapott. A díjat minden évben Csiky Gergely születésének évforulóján, decemberben adnák át egy fiatal tehetséges Kaposvárra szerződött színésznek. Egyik évben egy hölgy, másikban egy férfi kaphatná meg. A pályázatokra azonban nemcsak a kuratórium, hanem a közönség is szavazhat majd.

Nézze meg exkluzív interjúnkat Molnár Piroskával.

Címkék: kultúra