A kaposvári Munkácsy gimnáziumban 158 diák mérette meg magát az egységes középiskolai írásbeli felvételi vizsgán. Két feladatlapot kellett kitölteniük, magyar nyelvből és matematikából. Bár a 45-45 perces feladatmegoldások közti rövid, 15 perces szünetben nem is igazán volt idő értékelni a feladatok nehézségét, a reakciókból az tűnik valószínűnek, hogy az idei teszt átlagos nehézségi fokú volt. Tavaly nagyon nehezen birkóztak meg a középiskolákba felvételizők a szakemberek szerint is nagyon nehéz matematika feladatsorral, az idén, azt remélik, jobbak lesznek az eredmények. Csordásné Bárdos Gyöngyvér, a Munkácsy igazgató-helyettese elmondta: náluk rendben, különleges történés nélkül lezajlott a vizsga. Bár náluk most csak 158 diák írta a tesztet, ez természetesen nem azonos a hozzájuk jelentkezők arányával, hiszen a megye 14 intézményében kaptak lehetőséget a fiatalok a felvételi teszt kitöltésére. Az, hogy pontosan hányan szeretnék tanulmányaikat a Munkácsyban folytatni, az februárban dől el. A korábbi évek tapasztalatai szerint négyszáz körül van a hozzájuk jelentkezők száma.

Az adatok szerint egyébként országosan 69.500 tanuló jelezte szándékát tavaly december 10-ig, hogy középiskolai központi írásbeli feladatlapot szeretne kitölteni. A régióból 40 intézmény vett át 4922 tanuló számára feladatlapokat, Somogyban pedig 14 intézmény, 1660 tanuló számára.

A 2011. január 1-jétől a Somogy Megyei Kormányhivatalba Oktatási Főosztályként integrálódott Oktatási Hivatal - amely még régiós feladatokat lát el - a régi rend szerint szervezőként vett részt a középiskolai írásbeli felvételi eljárásban. Közleményükből kiderül: az írásbeli felvételi vizsga célja elsősorban az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A konkrét ismeretek, a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása mellett egyes feladatok újszerű összefüggésekben, szokatlan módon is teret nyitnak a tanultak mozgósításának, az ötletes alkalmazás képességének, a kreativitásnak.

Címkék: matematika, középiskola, felvételi, magyar, kultúra