Az Avatar mindent vitt tavaly a kaposvári moziban is. Rekordott döntött a látogatottsága. Ezen kívül a sorozatok: a Harry Potter, a Shrek és a vámípros filmek vonzották a legtöbb nézőt. Magyar filmből nem sok volt. A jegyvásárlók száma évek óta tavaly először emelkedett: 120 ezren fordultak meg itt.

- Örömmel mondhatom, hogy az elmúlt évben, mind nézőszámban, mint bevételben egy 5-10%-os növekedést sikerült elérni. Ennek pontosan nem tudjuk az okát. Ennek egyrészt lehet az oka a kiemelkedő filmkínálat, de úgy tűnik, hogy visszatért az emberek mozizási kedve is - mondta Bujdosó Bálint mozivezető.

Sokan már rendszeresen járnak moziba.A színházban a Padlás töltötte meg leginkább a nézőteret. A Padlást 39-szer játszották, több mint 18 ezren látták.

A teátrum is javított a látogatottságon. 2010-ben 78%-os kihasználtsággal működtek. A jegyiroda vezetője szerint ez a 80 ezres nézőszám szép teljesítmény.

- Ez lehetne még szebb, ha a gyerekdarabok nem szorultak volna a stúdióba. Jövőre megint gyerekbérletezünk, úgyhogy jövőre vélhetően ez a szám emelkedni fog. És azért is örömteli ez a szép szám, mert tudjuk, hogy milyen gazdasági körülmények között tudjuk ezt a számot újra és újra hozni - mondta el Hornung Gábor a jegyiroda vezetője.

2009-ig a kultúra majd minden területén csökkent az érdeklődés egész Somogyban. Az intézményvezetők azt mondják, a tavalyi év jobb eredménye valószínűleg annak köszönhető, hogy az emberek inkább a drágább dolgokon spórolnak és egyre inkább vágynak az ilyenfajta kikapcsolódásra.

Címkék: Hornung Gábor, Bujdosó Bálint, jegy, mozi, film, Csiky Gergely Színház, kultúra