Az intézményben a III. évezrednek képeznek szakembereket. Olyanokat, akik jól értenek szakmájukhoz és több lábon képesek megélni és boldogulni. Az iskola több mint féltucat szakmát kínál.

- Az elmúlt 25 év alatt elég sok eredményt értünk el. 1986-ban alakult az iskola, akkor 359 diákkal és 8 tanteremmel kezdtünk. Jelenleg már ott tartunk, hogy 750 diák jár hozzánk, több mint 30 tantermünk van, megépült sportcsarnokkal rendelkezünk, három tanműhellyel, és műfüves pályával. Elmondhatjuk, hogy Kaposvár egyik legjelentősebb iskolájává nőttük ki magunkat - mondta el Agócs Attila igazgató.

Az intézményben a szakközépiskolai képzés keretében az építészeti és faipari műszaki szakterületen érettségi bizonyítvány szerezhető. A legjobbak magasépítő technikusi valamint fa- és bútoripari technikusi oklevelet is szerezhetnek. Innen pedig már egyenes út a főiskola, vagy az egyetem.

- Az iskolánk olyan képzési szerkezettel rendelkezik, hogy a legtehetségesebb tanulóktól a gyengébb tanulókig is tudjuk őket a szakmára megtanítani - mondta el az igazgató. - Bármilyen furcsa, mi egy szakképző intézmény vagyunk. Mégis olyan képző formát indítottunk el, aminek nincs köze a szakképzéshez. Ez pedig a labdarugó képzés. Nem kell meglepődni rajta, ez a Rákóczi utánpótlásnak képzését jelenti. Azt, hogy hozzánk járnak azok a labdarúgók, akik a Rákóczi utánpótlás csapatába esetleg be is épülhetnek -  tette hozzá büszkén Agócs Attila igazgató.

Az intézményben a szakiskolai fejlesztési program keretében felzárkóztató képzést is szerveznek.

- Intézményünkben van úgynevezett felzárkóztató képzés ami azt jelenti, hogy vannak olyan tanulók Kaposváron és környékén, akik csak 7 osztályt végeztek. Számukra nyújtunk mi képzési lehetőséget faipari, építész képzésben és gépész szakma csoportban - emelte ki az intézményvezető.

A szakiskolai tagozaton belül a tanulók a 10. osztály elvégzése után 2 vagy 3 éves szakmai képzés keretén belül kőműves, burkoló, bádogos, festő, kályhás, műköves szakmák közül választhatnak. Lehetőség van, épület, bútor asztalos, ács-állványozó, kárpitos, valamint épületgépészeti csőhálózat, és berendezés-szerelő, hűtő-, és klímaberendezés-szerelő, valamint karbantartó és energiahasznosító berendezés szerelő szakmák elsajátítására is.

- Az iskolánk az első körben csatlakozott azok közé, akik az úgynevezett előrehozott, vagy más néven alternatív szakképzést elindították.  Ez azt jelenti, hogy 8. osztályt végzettek számára már azonnal szakképzésbe csatlakozhatnak. Így a szakképzés három év alatt 17 éves korukra befejeződik és végzett szakmunkásként kapcsolódhatnak a munka erő piacra - mondta az igazgató.

A gyakorlati képzést korszerűen felszerelt iskolai tanműhelyekben, illetve az „éles” kivitelezési munkákon biztosítják. Az iskola 2009-ben 300 fős multifunkciós előadóteremmel is bővült. A helyiség kiállításra is alkalmas.

A diákok szabadidejükben kosárlabda, atlétika, kézilabda, labdarúgás és küzdő sportágak közül választhatnak. Felújított tornaterem és kondicionáló terem is rendelkezésre áll.

A fafaragó szakkörükbe is várják az érdeklődő fiatalokat. A labdarugó utánpótlás nevelésében dolgozó, tenni akaró szakemberek ékes bizonyítéka a sportkollégium, mely joggal kelti fel a labdarúgásban tehetséges gyermekek érdeklődését a megyében és megye határon kívül. A kulturáltan berendezett kollégiumi szobákban 59 labdarúgó számára a tanulás és a labdarúgás együttes működése válik valóra.

Az iskolában jelenleg 750 diák tanul. Az intézmény népszerűségét bizonyítja, hogy a létszám évente 30-40 diákkal nő. Az iskola pedagógusai szakmailag, erkölcsileg és testileg olyan egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a rájuk bízott fiatalokból, akik büszkén vállalják nemzeti hagyományainkat, de magukénak tekintik az Európa Unió normáit is. A választott szakmát így magas szinten sajátíthatják el, és megfelelnek a munkaerőpiac elvárásainak.

 

Címkék: klímaberendezés szerelő, álványozó, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium, ács, Csere Agócs Attila, épületgépész, Építőipari, Pályaválasztás2011, hűtő, építőipar, kultúra