A jövő pedagógusai is itt készülnek fel a hivatásukra és a diákok szívesen járnak ide. A tanulók fejlesztése több korcsoportban történik. A felzárkózást nemcsak a gyógypedagógusok, hanem az iskolapszichológusok is segítik. Az intézményben az általános iskolai képzésen kívül 8 és 4 évfolyamos gimnáziumi képzés is működik.

- A negyedikeseknek igazi választási lehetősége van a gyakorló iskolában. Háromféle képzési forma közül választhatnak. A 8. évfolyamos gimit az emelt óraszámú testnevelést és az általános tantervű felső tagozatos képzést. A 8 évfolyamos gimnáziumi képzésben az idegen nyelv és az informatika kap kiemelt szerepet, ezeket a tantárgyakat emelt óraszámban tanítjuk. Az emelt tesin 4+2-es óraszámmal dolgozunk 4 szárazföldi és két vizes órával. Mind a 3 osztályban tanítjuk a tanulás tanulása modul tantárgyat - mondta Molnár Anna, igazgatónő.

- A 9. évfolyamon is újítást vezettünk be. A leendő 9. b osztályunkba várjuk azokat a mostani 8 osztályos tanulókat akik akár informatika tantárgyat akár az angolt, németet, vagy a tesit szeretnék emelt óraszámban tanulni. Ők heti 4, vagy 5 órában csoportbontásban tanulhatnak. A testnevelés kiemelt szerepet kap - tette hozzá az intézmény vezetője.

- 4 alapsportágban kiemelten biztosítjuk a tehetséggondozást fiataljaink számára. Ezek az alapsportágak: a kosárlabda, a labdarúgás, az atlétika az úszás. Intézményünkben sok olyan helyszín van, ahol kiválóan lehet ezeket a gyermekeket képezni egy 660 négyzetméteres tornaterem, egy új kondicionáló teremmel egy új tornaszobával, két tanuszodával, emellett az udvari létesítmények felújítása most van folyamatban. Elkészült már a műfüves labdarúgópálya - mondta el Sabján Tamásné testnevelő, a testnevelési munkaközösség vezetője.

A művészeti nevelés eredményeképpen a diákok lelkesen vesznek részt a táncórákon. Eredményesen szerepelnek a képzőművészeti pályázatokon.

- Diákjaink minden pályázaton, Helikon ünnepségen sikerrel részt vesznek. Bronz, arany és ezüstminősítéssel térnek haza. A városban egyedülállóként mozgókép és média szakot is választhatnak érettségi vizsgára felkészítő foglalkozásként - emelte ki Molnár Anna igazgatónő.

Az intézményben a sporteredményekre is büszkék. A fiatalok itt nemcsak a sportági ismereteket, hanem sportpszichológiát, sporttörténetet is tanulhatnak. A gimnazistákat számost tábor, filmklub és élénk diákélet várja. Az iskola gyakran szervez közös rendezvényeket a szülőkkel is. Az együttműködés velük is elengedhetetlen.

A Kaposvári Gyakorló Iskola nemcsak a somogyi megyeszékhelyről, hanem vonzáskörzetéből is várja leendő tanulóit. A nyílt napokon és a játszóházakban a családok tájékoztatást kaphatnak az intézmény nevelési-oktatási módszereiről.

Címkék: Kaposvári Egyetem Gyakorlóiskolája, Sabján Tamásné, gyógypedagógus, Molnár Anna, Gyakorló, Pályaválasztás2011, pszichológus, diákok, kultúra